Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Schöpflin György javaslata utat nyit az uniós polgárok kezdeményezéseinek

2019. március 13. 20:18

Egy magyar eredetű javaslat teheti demokratikusabbá az EU-t. A Schöpflin György, Fidesz-KDNP-s képviselő és társai által jegyzett tervezet megreformálja az uniós állampolgárok beleszólásai lehetőségeit a brüsszeli döntéshozatalba. A képviselőt a keddi plenáris ülésnapon értük utol.

2019. március 13. 20:18
Constantinovits Milán
Constantinovits Milán

Miközben a Brexit és Pellegrini szlovák kormányfő raportja uralta a strasbourgi plenáris ülésről beszámoló sajtót, kisebb visszhang mellett egy magyar eredetű rendeletet is elfogadott az EU. Az európai polgári kezdeményezés Schöpflin György fideszes EP-képviselőhöz fűződik (korábbi interjúnk vele itt olvasható), akit arról kérdeztünk, miben is egyszerűsíti az eddigi, alulról jövő kezdeményezési lehetőségeket az új rendelet, és mit jelent ez Magyarországra nézve.

A képviselő kérdésünkre elmondta, hogy az uniós polgároknak az Európai Unióról szóló szerződésben rögzítettek szerint joguk van hatni az európai törvényhozásra. Azonban az eddigi joggyakorlat nem igazán működött,

közel hetven kezdeményezésből eddig kettő jutott el a törvényhozás szintjére.

Az új rendelet azonban átláthatóbbá és egyszerűbbé teszi a polgári kezdeményezéseket. Ennek értelmében egymillió aláírást kell összegyűjteni hét különböző országból, és a jogszabály egy évet biztosít erre. Ahogy Schöpflin fogalmazott: „Rugalmasabb és racionálisabb lett ez a jogeszköz. A ma elfogadottak értelmében az Uniónak két plenáris vitát is le kell folytatnia egy sikeres kezdeményezésről, noha a Bizottságot nem kötelezi döntéshozatalra."

Hozzátette, hogy ez a lehetőség a képviselői és a közvetlen demokrácia között foglal helyet, és

egyértelműen megkönnyíti az európai polgárok beleszólását a brüsszeli döntéshozatalba.

A javaslat vitájában a Európai Bizottság azt szerette volna, ha minden ilyen polgári kezdeményezést a 16 évesek is aláírhatnák, azonban a Tanács csak a szavazati joggal rendelkezőkre terjesztette volna ki. Végül a 16 év opcionálisan került bele, így a tagállamok saját hatáskörben engedélyezhetik azt.

Schöpflin elmondta továbbá, hogy a mostani uniós szerződés érezhetően nyikorog, de ezt nem tudták megváltoztatni, így a jelenlegi, több téren elavult jogi kereteken belül kellett gondolkozni.

Hozzáfűzte, hogy a ma elfogadotthoz hasonló jogi lehetőség működik Lettországban és Finnországban is, ám Magyarországon nehezen lenne elképzelhető, ugyanis a hazai politikai kultúra nem érett meg rá. Az EP elé vitt javaslat szövege itt olvasható.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bell & Sebastian
2019. március 14. 09:23
Az a finom oldalvágás tetszik, amit úgy fordítok, hogy még Brüsszel is demokratikusabb, mint Magyarország. Minálunk a hatalom egylábú fejőszék, az uniónak már kettő végtagja van, míg mondjuk Svájcnak három. Amikor a Brrrüsszelbe zakatoló vagonban végiggondolták az alaptörvényt és papírra, akarom mondani iPad -re vetette a mi Józsink, az juthatott eszébe, elég lesz nekünk egy kamara, kisebb lesz a fűtésszámla. Itt négyévente kisüt a nap és egy teljes percre beáll a kiteljesedett demokrácia. Osszátok be!
Senye Péter
2019. március 14. 09:11
A nemzeti kormányok egymás közt is megegyezhetnek fontos vagy formális kérdésekben. A legfontosabb esetekre meg ott van a NATO.
terra
2019. március 14. 08:51
"közel hetven kezdeményezésből eddig kettő jutott el a törvényhozás szintjére" Önmagában ez is mutatja, hogy a jelenlegi EU mennyire antidemokratikus.
flesh ripper
2019. március 14. 08:27
Az EU-nak, mint bürokratikus-centralista szervezetnek, éppen az a fő törekvése, hogy a zárt körű, titokzatos érdekközpontú döntéseiket bosszantóan zavaró, akadályozó, lassító és kekec állampolgári beavatkozási, ráhatási lehetőségeket kiiktassák. A demokrácia szabályai csak zavarják az olajozott, hatékony, professzionális és ezoterikus döntéshozatali mechanizmust. Hiszen az EU titkos profi szakértői kupolája sokkal jobban tudja, hogy mi jó a plebsznek, a talpasoknak! A maffia-szabályok: bizony ! Legyen rend, legyen egység, legyen egyetlen akarat, fegyelmezett végrehajtás, "'nix ugribugri"!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!