Leples bitangok

„Mélyebb előképe is van azonban Orbán gyalázatának, amely a ’36-os berlini olimpia, amikor szintén eltűntek az utcákról az uszítások, az antiszemita feliratok és minden más cukiság, hogy nagy, boldog és elégedett nemzetnek tűnjék a megnácult Germánia. Az is volt a felszínen és a kényes orrú világ számára tálalva, csak, amikor elmúltak az ünnepek, akkor a férgek újból fába szorultak, és útjára indultak a füstölgő gyönyörök. Ha álarcot adunk a sátánra, attól az még sátán marad, csak rá kell nézni, ahogy suttyomban kilóg a patája.

A Fidesz és a Néppárt Orbánnal és Weberrel az élen kéz a kézben néz hülyének mindenkit. Hogy adjunk a posztmodernnek, a bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed, más szóval egy lepel nem oldoz fel, még egyszerűbben a szar akkor is büdös marad, ha meghintjük rózsavízzel. A Néppárt és Weber ahhoz asszisztál voltaképp, hogy csinálja csak ez a féreg a szemétségeit, ha nem látom, vagy nem én vagyok a célpont. Viszont nem csak Junckerről lehet plakátot előállítani, hanem akármilyen köznapi beduinról is, rájuk terelve a horda gyűlöletét. Ez, ebben a felállásban, weberi olvasatban tehát komilfó lenne. Különös egy idea.

De van más is. Sokan hitték száz éve, hogy a kiüresedett európai civilizáció csak a messianisztikus, romlatlan tisztaságú, szent Oroszországból kiindulva menthető meg. (Lásd máma Orbán tévképzeteit az országáról.) 1933-ban, a hatmilliós áldozatot követelő ukrajnai éhínség idején például rávették Edouard Herriot-t, hogy tanúsítsa, Ukrajnában minden rendben van. G. B. Shaw pedig még arra is hajlandónak mutatkozott, hogy egyenesen azt nyilatkozza, soha olyan bőséget és jólétet nem látott, mint amikor Ukrajnában járt. 1935-ben Romain Rolland pedig a Sztálinnal folytatott magánbeszélgetés alapján megrajzolta a humanista, felvilágosult bolsevik »uralkodó« képét. Így megy ez.”