May és Juncker felpántlikázta a szemétdombot az éjjel

2019. március 12. 19:15

A megállapodás nem garantálja, hogy valamelyik határt ne kelljen 2020 után felállítani. Az van benne, hogy az EU igyekszik más megoldáson gondolkodni.

2019. március 12. 19:15
Magyari Péter
444

„Ez volt az az alku, amit januárban a brit parlament hatalmas többsége leszavazott. A Brexit híveinek ez kevés volt, a Brexit ellenfeleinek sok, és Theresa May is csak annyit tudott mondani, hogy ennyire futotta, az EU ennyibe ment bele.

May megállapodását legélesebben az észak-ír probléma miatt támadták a képviselők: az alku ugyanis azt mondta ki, hogy ha Nagy-Britannia nem marad a vámunióban, és nem születik valamilyen mindkét fél számára elfogadható más megoldás 2021-ig, akkor fel kell állítani Írország és Észak-Írország között a határellenőrzést, vagy pedig Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része közé kell technikai határt vonni. Ráadásul a megállapodás szerint az EU ezt az ideiglenesnek szánt állapotot addig tartathatná fenn, amíg csak jónak látja.

Az ír sziget belső határa sértené az 1998-as nagypénteki békét, ami lezárta az észak-ír polgárháborút. A királyságon belüli belső határ pedig lényegében elszakítaná Észak-Írországot az ország többi részétől. A vámunióban maradás viszont a Brexit hívei szerint nem is volna Brexit.

A brit parlament visszaküldte Mayt Brüsszelbe, kössön jobb alkut. Az EU vezetői viszont már novemberben megüzenték, hogy egy betűt sem változtatnak az alku szövegén.

Erre a patthelyzetre nem látszott megoldás, egészen hétfő éjjelig. Akkor May és Juncker Strasbourgban megállapodtak, hogy az alkuhoz nem nyúlnak, de mellé tesznek egy másik okiratot, ami alapján az EU-nak már nem lenne vétójoga az észak-ír határ ügyében, hanem egy semleges választott bíróság vizsgálhatja meg, hogy az ideiglenesnek szánt határellenőrzést indokolt-e még fenntartani.

Ezen túl az EU belement néhány politikai nyilatkozatba arról, hogy nagyon törekednek majd arra, hogy a 2020 végéig húzható tárgyalásokon konstruktívan álljanak a határvitához, és ha mégis kellene határ, akkor sem lesz céljuk, hogy az örökké ott maradjon.

Ezzel kellene az alku mellé állítani a brit képviselőket. A megállapodás nem garantálja, hogy valamelyik határt ne kelljen 2020 után felállítani. Az van benne, hogy az EU igyekszik más megoldáson gondolkodni, illetve a semleges választott bíróság beemelése jelent csak jogi értelemben változást a novemberi változathoz képest.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2019. március 13. 10:35
Nem egészen értem. Sértődötten bevágják az ajtót maguk mögött, aztán nekiállnak követelőzni, hogy kérik a lemez, és könyvgyűjtemény becsesebb darabjait, meg a közös fényképalbumból a kedvenc fotókat.
néhai Ch.Pilot
2019. március 13. 02:54
De csak azért, hogy te szívesebben turkálj benne!
zakar zoltán béla
2019. március 12. 21:09
Te azon ülsz= 3 db 4-es szúrja a feneked.
krakken96
2019. március 12. 19:47
#Diszlájkfóbia #politikusbűnözők
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!