Szabadság, közösség, biztonság: húsz évünk a NATO-ban

2019. március 12. 07:37

Sokan élnek abban az illúzióban, hogy szabadságunk és biztonságunk ingyen van. Tévednek. A NATO nem egy jótékonysági intézmény: mindenki annyit kap a közösből, amennyit ki tud harcolni magának; és egyáltalán nem mindegy az sem, mennyit tesz be. Az viszont nem kérdés, hogy a NATO, amihez most húsz éve csatlakoztunk, továbbra is biztonságunk alapja.

2019. március 12. 07:37
Demkó Attila
Demkó Attila

A Honvédelmi Minisztérium korábbi védelempolitikai főosztályvezetőjének írása

 

1999. március 12-én a régi magyar nyugati integrációs álom első nagy lépése valósult meg – sokak szemében. Mások úgy érezték, hogy feleslegesen kötelezte el magát az ország, pedig dönthetett volna úgy is, hogy „semleges” marad – bár olyan formában, mint Ausztria vagy Svájc ez nem volt opció.

Két évtized elmúltával nem kérdés, hogy az akkori magyar politikai elit jól döntött. Kaptunk egy védőernyőt, ami akkor még az összes szomszédos ország ellen védett.

Odakerültünk egy olyan asztalhoz, ahol a legnagyobbak ülnek,

a világ akkori egyetlen szuperhatalma, az Egyesült Államok, és legnagyobb gazdasági partnerünk, Németország. Lehetőséget kaptunk érdekeik jobb képviseletére olyan kérdésekben, ahol nagyon nehéz dolgunk volt és van, mint például az elcsatolt területeken élő, akkor még 2.5 millió magyar védelme.

Az már más kérdés, hogy a NATO-csatlakozás adta lehetőségeket nem mindig használtuk ki jól. De ez a mi hibánk és nem a Szövetségé.

Magyarországon akkor is, ma is

sokan éltek és élnek abban az illúzióban, hogy a szabadság és a biztonság ingyen van.

Sohasem volt és sohasem lesz így. Bármilyen keret is vesz körbe minket, az Osztrák-Magyar Monarchia vagy a NATO (a Varsói Szerződés önkéntességet még nyomokban sem tartalmazott), az önerő és a szellemi felkészültség a nemzet biztonságának alapja.

Amikor a Monarchia elvesztette a háborút száz éve, megfelelő katonai és szellemi erő nélkül néztünk szembe a sorssal. Hosszú ideig a NATO-t is így kezeltük: majd megvédenek minket, ha jön a baj. Papírforma szerint ez így is van, de a híres 5. cikk egy politikai formula, nem létezik automatikus reakció. A NATO például természetesen nem véd másik NATO-tagállam ellen, tehát ahogy bővült a Szövetség a szomszédainkkal, paradox módon – ami a szigorúan vett biztonsági garanciát illeti – biztonságunk csökkent.

Ma a NATO-védőernyő csak Ukrajnával, Szerbiával és Ausztriával szemben „véd”: húsz éve „védett” Szlovákiával, Romániával, Szlovéniával és Horvátországgal szemben is. Egészen a legutóbbi pár évig Magyarország ezt a tényt, és azt, hogy a világ nem jó irányba változik, nem vette észre. Nem mintha lenne közvetlen katonai fenyegetés, de egy haderőt nem a holnapi szép időre tervez és épít az ember, hanem készül az esetleges viharra. Egy komoly haderőfejlesztés évtizedes vállalás.

1999-ben Magyarország a koszovói háború kapcsán, csatlakozásunk után néhány nappal, a NATO frontállama lett.

Szó szerint katonai frontvonal lettünk.

Nem volt ez a szerep teljesen új, mert már 1994 elején a magyar légtérben repülő AWACS-ek irányították több boszniai szerb vadászbombázó lelövését – ami a NATO első nyílt katonai szerepvállalása volt. Ezt akkor sem nagyon tudta a magyar közvélemény, ma sem tudja szinte senki. Azt sem, hogy a magyar katonai felderítés, az akkori KFH jelentősen hozzájárult a NATO-légicsapások sikeréhez.

A magyar felderítő hálózat Jugoszláviában akkoriban jobb volt, mint a legtöbb régi NATO-tagállamé, és olyan információkhoz is hozzájutott, amit elektronikus vagy műholdas hírszerzéssel nem lehetett megszerezni. Ezt a kezdeti presztízst azonban jórészt nem sikerült kamatoztatni. 2002-ben az első Orbán-kormány még döntött a légierő modernizációjáról, utána azonban egy békeidőben példátlan pusztítás jött. 2002-2010 között a Magyar Honvédséget egy gyenge, maximum békefenntartásra alkalmas haderővé degradálták (lásd: Így verték szét a Honvédséget Gyurcsányék).

Magyarország prominens tagja lett annak a szűk csoportnak, ami minden évben a legkevesebbet költötte a haderejére.

Nagy szerencsénk van Luxemburggal, mert a miniállam költségvetését még a legrosszabb években sem sikerült alulmúlnunk, de hazánk ezen a fontos területen a „futottak még” kategóriájába került.

Ezt az egyébként jelentős és elismert nemzetközi békefenntartói aktivitásunk sem tudta igazán ellensúlyozni. Különösen úgy, hogy sokszor a mennyiségben és nem a minőségben érvényesült a magyar hozzájárulás. Az Egyesült Államok számára kiemelten fontos misszió 2001-től Afganisztán lett, ahol későn jelentünk meg. Míg más térségbeli államok nem ijedtek meg potenciális harci feladatok felvállalásától sem,

Magyarország jórészt alibizett.

Ez ugyanannak a mentalitásnak a győzelme volt a Gyurcsány-kormányzat alatt, mint a Horn-kormányzat alatt az a botrányos eset, amikor fegyverzet nélkül küldtek BTR-80-asokak Boszniába. Akkor még csak készültünk a NATO-ba, de mindenki a fejét ingatta a Szövetségben, a szerbek pedig rendkívül jól szórakoztak.

Ez az elképesztően naiv hozzáállás vezetett ahhoz is, hogy Magyarország nem használta ki integrációs előnyét sem Szlovákiával, sem Romániával szemben. Ha van a szocialista vezetésben elkötelezettség a határon túli magyarság iránt, és ezzel párhuzamosan vállalásait betartó, fontos partnerei tudunk lenni a nagy NATO tagállamoknak, akkor lehetséges, hogy valódi és tartós eredményeket érünk el Románia és Szlovákia tagsága előtt. Így maradtak a visszavonható törvények, „adok is, meg nem is” gesztusok, melyek jelképe a megalázó aradi emlékmű. Nem lett volna lehetetlen ez. Csak meg kell nézni, hogyan képviselte kőkeményen érdekeit a NATO-ban Görögország Macedóniával, bocsánat, ma már Észak-Macedóniával szemben. Románia súlya és fontossága persze nagyobb, mint Észak-Macedóniáé, de mi nem is kértük volna Románia nevének megváltoztatását.

A helyzet az, hogy Magyarországon

a szocialista kormányzatok folyamatosan félreértették a Szövetség valódi természetét,

és az érdekképviselet lehetséges helyszíne helyett főnök-alárendelti viszonyt feltételeztek. Úgy gondolták, hogy ha már nem végezzük el rendesen, amit a csatlakozáskor, 1999-ben vállaltunk, akkor legalább húzzuk meg magunkat, szerezzünk könnyen jó pontokat. Ebből minden lett, csak nem a magyar érdekek megfelelő képviselete.

A NATO nem egy jótékonysági intézmény, mindenki annyit kap a közösből, amennyit ki tud harcolni magának, és egyáltalán nem mindegy az sem, mennyit tesz be. Van, aki viszonylag kevésért sokat kapott, mint a már említett Görögország, de ott legalább a költségvetés rendben volt/van. Még akkor is, ha egyébként a görög haderő leginkább a NATO szövetséges Törökország ellen fegyverkezik, és missziós szerepvállalása nem kiemelkedő.

2010 után jött egy filozófiai változás, de a legfontosabb magyar érdekek szempontjából már későn. A nehéz gazdasági helyzetben költségvetésünk sem tudott éveken át növekedni, maradtunk az utolsó harmadban. 2014, az orosz-ukrán háború kirobbanása után minden keleti tag felértékelődött, de nem annyira, mint maga Ukrajna. Ez nehéz helyzetbe hozta Magyarországot, mert Kijev már 2014-ben egy erősen nacionalista, kisebbségellenes programot indított el. De ez a nem könnyű küzdelem mutatta meg, hogy

a NATO érték a magyar külpolitika számára.

A 42 milliós Ukrajnával szemben ugyanis semmilyen más ütőkártyánk sincs az integrációs előnyön kívül. Az ukrán-NATO kapcsolatok blokkolását a kárpátaljai magyarságot (is) érő súlyos diszkrimináció miatt a Szövetségben sokáig jéghideg ellenségesség és gyanakvás fogadta. Azt a tanácsot kaptuk, hogy kétoldalú kérdéseket ne vigyünk be a NATO-ba – miközben mindenki ezt teszi.

Végül az elmúlt hetekben Ukrajna kérdésében a Szövetség jórészt elfogadta Magyarország álláspontját, ami komoly segítség lehet a következő hónapokban/években előttünk álló küzdelemben az ukránosítás ellen.

Nem kérdés, a mai NATO továbbra is biztonságunk alapja. Tagságunk fontos, de nem szentimentális okokból.

Magyarország a Nyugat része, ez nem a tagság után járó bónusz. Fontos, mert jelen állapotában védelmet ad a nem túl valószínű, de hazánk számára kezelhetetlenül nagy fenyegetésektől, és stabilizálja az igencsak instabil Balkánt.

De azt látni kell, hogy a Szövetség semmiképpen sem ugyanaz az erőtől duzzadó, érintetlen presztízsű szervezet, ami 1999-ben, a győztes koszovói háború után volt. A NATO belső törésvonalai, az egyes szomszédos országokkal lappangó ellentétek és az USA elkötelezettségének bizonytalanságai miatt

a saját erő ma fontosabb, mint 1999 óta valaha.

Most a magyar gazdasági teljesítmény lehetőséget ad egy erős, modern haderő kiépítésére. A kérdés az, élünk-e vele, mert ami az elmúlt években megkezdődött, a Zrínyi 2026 program, még több jövőbeni kormányzat elkötelezettségét fogja igényelni. Ezzel erősebbek leszünk a Szövetségen belül, de akkor is, ha esetleg egy újabb történelmi nulla óra jön, mint 1918-ban. Ennek a valószínűsége alacsony, de ma már nem zárható ki olyan bizonyossággal, mint NATO-csatlakozásunkkor, 1999-ben.

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kofferko
2019. március 13. 17:00
Csatlós és egyben szövetséges?
tintapaca
2019. március 12. 12:52
A balkáni helyzet kialakításában az USA, Franciaország és Nagy-Britannia játszotta a döntő szerepet. Görögországot sakkban tartja Törökország, A balkáni országok közötti feszültség szításával bármikor háborút lehet kirobbantani Európa "lágy altestén", amely lekötné Oroszországot. Legalábbis a nyugati stratégák szerint. Az angolszász külpolitikai doktrina lényege Európát illetően az, nehogy az európai kontinentális hatalmak összefogjanak Oroszországgal. Az USA gondja az, hogy az orosz medve mögül kibújt a barlangból a kínai sárkány, és együttműködnek. Most még sikerrel destabilizálja za USA Ukrajnát, de ez egyre drágább hobbi lesz.
Akitlosz
2019. március 12. 12:45
"Ezzel erősebbek leszünk a Szövetségen belül, de akkor is, ha esetleg egy újabb történelmi nulla óra jön, mint 1918-ban." Ezzel csak az a probléma, hogy a történelmi nulla órák éppen akkor szoktak jönni, amikor az erő már elfogyott. Nem sok haszna volt már az 1914-es magyar erőnek 1918-ban. Van most Magyarországnak 14 Gripen vadászgépe. Na és egy háború után mennyi lesz? Hát tankokból? A mai magyar erő túl kevés ahhoz, hogy elegendő maradjon belőle addigra, amikor elérkezik az újabb történelmi nulla óra.
tintapaca
2019. március 12. 12:44
Demkó Attila csak a lényegről nem beszél. A NATO az USA és Nagy-Britannia gazdasági érdekeinek érvényesülését szolgálja Európa területén, nemcsak a tagországokban. Ebből direkt módon az amerikai fegyverzet vásárlás és a vazallus államokban való támaszpontok létesítése érvényesül. Az USA-rakéták telepítésével Lengyelország és Románia Oroszország hadászati célpontjaivá váltak. Hogy ez miért jó nekik? A második világháború megmutatta, hogy európai területen az oroszok mindíg fölényben lesznek. Az USA sem Lengyelországért, sem Romániáért nem vállal konfliktust. Csak önmagáért. Az angolszász külpolitikai doktrina kétszázötven éve (az észak-amerikai brit-francia háború 1763. évi befejezése óta) uralkodik a világon. Itt lenne az ideje az eurázsiai doktrinára váltásával új leosztást elérni.(A kontinentális európai országok együtt Oroszországgal, a volt Szovjet Közép -ázsiai országokkal és Kínával egy blokkban alkotnának egy új gazdasági és politikai entitást. Ez Brzezinski kibővített rémálma.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!