A kutatóhálózat kiszervezése elfogadhatatlan

2019. március 09. 12:36

A Lovász László elnök és Palkovics László miniszter által aláírt nyilatkozatot nem tudjuk másként értékelni, mint megfutamodást.

2019. március 09. 12:36
Akadémiai Dolgozók Fóruma

„Az Akadémiai Dolgozók Fóruma megdöbbenéssel értesült az átvilágítás eredményének bevárása nélkül az MTA és az ITM közötti tárgyalásokon született közös szándéknyilatkozatról. Az abban megfogalmazott elvek ugyanis ellentmondanak a 2018. decemberi rendkívüli MTA közgyűlés nagy többséggel elfogadott határozatainak és az MTA Elnöksége februári döntéseinek is, miszerint az akadémiai kutatóhálózat továbbra is kizárólag az MTA szervezeti keretein belül kell hogy maradjon. Éppen ezért a Lovász László elnök és Palkovics László miniszter által aláírt nyilatkozatot nem tudjuk másként értékelni, mint az akadémiai dolgozók közössége és a magyar tudományosság számára legfontosabb kérdésben történő megfutamodást.

Mivel a kutatóintézet-hálózat működésének keretei az eddigi tárgyalások sarkalatos pontját képezték, az Akadémia szervezetén kívülre kerülése esetén a »világos, hosszú távú stratégia mentén való működés« és az »új irányítási rendszer« ígérete a nyilatkozatban vázolt formában értelmezhetetlen és a kutatóhálózat dolgozói számára semmilyen biztosítékot nem jelent. 

Rendkívül problémásnak tartjuk, hogy az MTA saját, az utóbbi napokban megfogalmazott kommunikációjával ellentétesen, hivatalosan közli egy tárgyalási forduló aktuális állását. Véleményünk szerint a szándéknyilatkozat jelen formájában – különösen az MTA elnökének aláírásával ellátva – az MTA Elnökségére, az ott meghozandó döntésekre irányuló egyértelmű nyomásgyakorlás. Ezen a megítélésen az sem változtat, hogy a javaslat egy adott tárgyalási szakaszt fémjelez, mert a tartalmi elemei már a két fél közötti egyértelmű megállapodásra utalnak. A szándéknyilatkozat pontjai nem tartalmaznak semmilyen komolyan vehető garanciát sem a kutatóhálózat tudományos és szervezeti integritásának és szakmai függetlenségének megőrzésére, sem a 2020 utáni működtetés mikéntjére vonatkozóan.”

 

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zazriveczazseni
2019. március 11. 21:58
Ha a Fidesz eldöntené, hogy a víz lila,az ország kb.50%-a elfogadná és természetesnek venné.
bormat13
2019. március 11. 11:01
Függetlenség a teljesítménytől ezt szeretnék.
Béna Géza
2019. március 11. 10:49
Ezeket az ávós komcsi bitangokat futószalag mellé kel állítani had érezzék az élet sava borsát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
akohazi
2019. március 11. 08:41
Csak a józan paraszti ész kell ugye narancsos elvtársak? A tanárokat, tudóskákat pedig móresre kell tanítani! Ugye? Tanulmányozzátok Mao-t!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!