Kompromisszumra jutott kutatóhálózat-ügyben az MTA és az ITM

2019. március 08. 18:29

Közös irányítású testület fogja irányítani a jövőben az akadémiai hálózatot – ez a megszületett megállapodás legfőbb pontja, de az is fontos, hogy május 31-ig biztosított a mostani keretek között a finanszírozás.

2019. március 08. 18:29

Az MTI-ben megjelent ITM-közlemény szerint a következő pontokban állapodott meg az Akadémia és a minisztérium:

„I. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke tudomásul veszi a Kormány szándékát, miszerint az MTA kutatóintézet-hálózatát az Akadémia szervezetén kívül kívánja működtetni.

II. A tárgyaló felek megállapodnak abban, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatának 2020. január 1-től történő működtetésére a következő elvek mentén dolgoznak ki javaslatot:

1. Az MTA kutatóintézet-hálózata az új struktúra kialakulásakor egyben marad, az esetleges belső strukturális változtatásokról az új Irányító Testület dönt.

2. A létrehozandó Irányító Testület(ek)be az MTA és a Kormány paritásos alapon küld képviselőket, a tudományos közösség többségi részvételének biztosítása mellett. A testület elnökét az MTA elnöke és a tudománypolitikáért felelős miniszter konszenzusos javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki.

3. Az MTA kutatóintézet-hálózat által használt/működtetett vagyon az MTA tulajdonában marad. Az érintett vagyon új konstrukcióban történő rendelkezésre bocsátásának jogcímét meg kell határozni.

4. Az intézetek az MTA névjegyét (»brandjét«) használhatják, ha az MTA követelményeinek megfelelnek.

5. A kutatóintézet-hálózat világos, hosszútávú stratégia mentén (beleértve a finanszírozást is) működik.

6. Az intézethálózat működtetését önálló jogi személy végzi. Ennek jogi formáját a tárgyaló felek később egyeztetik.

7. Az ITM Minisztere biztosítja a 2019. január 1. és 2019. május 31. közötti időszakra az MTA kutatóintézet-hálózat működését szolgáló személyi és dologi forrásokat.

8. A fenti elvek szerinti megállapodást követő időszakban az új irányítási rendszer életbe lépéséig az MTA kutatóintézet-hálózat finanszírozása legalább a 2019. évi színvonalon biztosított.

9. A Kormány célja a kutatási források jövőbeli növelése.”

(MTI)

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hurka
2019. március 09. 08:18
Jobb lett volna úgy a paritás, hogy 40% kormány 30% MTA, 30% Vállakozások kamarái , Finanszírozása is lehetett volna hasonló arányú.
syphax
2019. március 09. 08:15
Kiegyensúlyozott és okos megoldás született. Gratuláció érte az akadémikusok és az akadémikus- miniszter felé. Együtt-közösen kell csinálni TUDOMÁNYT és TIDOMÁNYOSSÁGOT Magyarországon a XXI.században, ez a lényeg. És nem pedig "elszabadult hajóágyú" módján mindenféle fölöslegességet és marhaságot tudománnyá avanzsáltatva pénzmilliárdokat az ablakon kidobálni.
Rony Tronco
2019. március 09. 07:56
Az Intézetek ne csak az állami tőgyet szopják, pályázzanak legalább 75%ban. (Joggal javaslom, mint NATURE cikkes kutató, több mint 120 idézővel.)
Természetes Orbánizmus
2019. március 09. 06:52
Nagy hiba vén bolsi komcsi múmiákkal egyezkedni eltakarításuk melynek megvalósúlni kellett volna!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!