Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

„Ez egy gyógyító iskola” – ilyen egy keresztény oktatási központ egy kistelepülésen

2019. március 08. 10:02

„A tanítás mellett ugyanolyan fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek lelkét a helyes vágányra állítsuk.” A Mezőkövesdről indult, most Tardon működő, óvodát, iskolát és szakközepet egyaránt működtető Forrás Oktatási központ igazgatóját, Guba Istvánt kérdeztük az alternatív, keresztény ihletésű oktatás dilemmáiról, nehézségeiről és szépségeiről egy kistelepülésen.

2019. március 08. 10:02
Pap Lázár

Mi az ön története, hogyan került közel az oktatáshoz?

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer pedagógus leszek. A megtérésem felforgatta az életem ’94-ben. Ekkor vállalkozóként dolgoztam és úgy döntöttem, hogy olyan munkát szeretnék végezni, amelyet tisztán és becsületesen folytathatok. Így lettem a gyulai kórházban segédápoló.

A ranglétra tetejéről kerültem az aljára, de megtanultam szolgálni

az emberek felé. Amikor szóba került, hogy Mezőkövesdre költözünk a családommal, már képben volt, hogy a gyerekek felé szeretnénk szolgálni, így elkezdtük magunkat ebben az irányban képezni.

Hogyan jött az ötlet az iskola elindításához, miként került ön az intézmény élére?

Amikor Mezőkövesden két kis újprotestáns vallási közösség egyesülésével létrejött a gyülekezetünk, már 24 gyerek volt a környezetünkben. Az érintett családok szerettek volna valami mást nyújtani a gyermekeiknek, egy biztonságos környezetet, amelyet szerintük a közoktatás nem feltétlenül tudott volna megadni. Ők kértek fel arra, hogy egy pedagógus ismerősömmel együtt elkezdjük ezt a projektet.

Hogyan sikerült ennek az iskolának életben maradnia 2003-tól, ilyen alacsony létszámmal? A kétezres évek tendenciája a kis létszámú vidéki iskolák megszűnése, nem pedig újak születése.

A gyors válasz: Isten áldása. A gyakorlatban egy összetett kérdésről van szó. A gyerekek eleinte magántanulóként tanultak együtt egy családi háznál, mi pedig utazópedagógusként voltunk alkalmazva, ekkor még egy győri székhelyű alapítványi iskolánál, ami felkarolta a törekvéseinket. A hétköznapokat tekintve

a szülők személyes áldozatai tartották életben az iskolát.

Mindenki ott segített az intézmény működésében ahol tudott. Ez gyakran anyagi segítséget és társadalmi munkát jelentett.

Az iskola ugye 18 diákkal indult el, mennyien járnak most az intézménybe?

A Mezőkövesden működő óvodánkba jelenleg 30 gyerek, az általános iskolába közel 150 diák, a szakközépiskolába pedig 30 tanuló jár. A zene- és művészetoktatásban 40-50-en vesznek részt, de ők főleg a mi iskolánk tanulói közül kerülnek ki. Alkalmazotti szempontból ketten kezdtük el, jelenleg pedig közel 40 ember dolgozik az iskolában, beleértve a félállásokat és az óraadó tanárokat is.

Milyen mérföldkövek voltak a legfontosabbak az évek során?

Bővülés szempontjából az első mérföldkő az volt, amikor négy család úgy döntött, hogy saját anyagi javait áldozza fel, hogy meg tudjunk venni egy ingatlant Mezőkövesden, ahol folytathatjuk az oktatást hivatalos tagintézményként. A mai napig hálás vagyok ezeknek a családoknak. Amikor kinőttük ezt az épületet, akkor tudtuk meg, hogy a közeli Tard községben megüresedett az iskolaépület. Egy nagyon előnyös bérleti szerződést sikerült kötni, és kiköltöztettük az iskolát Tardra. A következő állomás az volt, amikor elindítottunk egy óvodát is Mezőkövesden. A korábban iskolai célokra szolgáló épületet 3 millió forintból alakítottuk át óvodának.

Az építkezést mi magunk, a tanárok és a szülők végeztük el. 

A következő állomásnak azt nevezném, amikor el tudtuk kezdeni a zenei és művészeti oktatást, ez már 2013-ban történt. Ezt követte 2014, amikor sajnálatos körülmények között a győri fenntartótól el kellett, hogy váljunk. Új fenntartót kellett keresnünk, így találtuk meg a Magyar Pünkösdi Egyházat, akik vállalták, hogy a fenntartói legyenek az iskolánknak. Nagy anyagi előrelépést köszönhetünk nekik. Már 2014-ben iskolabuszt tudtunk vásárolni, ingatlant vettünk Tardon, ami megalapozta a későbbiekben létesített mezőgazdasági szakközépiskolát. A szaktantermet itt alakítottuk ki az öltözőkkel együtt a tangazdaság számára. Emellett a szolgáltatások bővülésének jegyében elindult a lovaglás is, a testnevelés órák keretein belül akár lovagolhatnak is a diákok.

Visszatérve a mezőgazdasági szakközépiskolára: az intézmény sokoldalúsága, mindez egy faluban, lehet akár modell értékű a vidéki közösségek számára?

Jelenleg nem tudok arról, hogy létezne Magyarországon olyan falu, ahol középiskola működik. Amikor a pályaválasztási kiállításokon megjelenünk, mindig megkapjuk a kérdést: honnan van ennyi gyerekünk? Miért választanak egy falut? Mi is küzdünk a logisztikai körülményekkel, a falu nehezen megközelíthető, de összességében nem a falut, hanem az iskolát választják. A településsel való együttműködés esetünkben sajnos nem működik zökkenőmentesen. Ha a hozzáállás az lenne, hogy együtt alkossunk valami újat, különlegeset, akkor igen, működhetne. Az iskola miatt emberek költöztek a faluba, az iskola miatt működik a falu konyhája, helyieknek adunk munkát. Sajnos csak nagyon minimálisan működünk együtt, például ha dísznövényeket készítünk, tud belőlük a falu is használni, de ezt ennél sokkal mélyebb szintre is lehetne vinni. Mi mást lehetne csinálni egy mezőgazdasági településen, ahol ennek még hagyományai is vannak Szabó Zoltán révén? Ez egy lehetőség, amivel nem élt a település: jelenleg új helyet kell keresnünk.

A tervezett költözés mellett van jövője a növekedésnek? Ha igen, milyen irányban?

A növekedésünk miatt szerettük volna felújítani az épületünket Tardon, amit az önkormányzat nem adott el nekünk. Meg tudjuk érteni, hogy ragaszkodnak az épülethez, de ez

azt mutatja számunkra, hogy így nincs jövőnk a településen.

Azt tervezzük, hogy visszaköltözünk Mezőkövesdre és ott építünk fel apránként egy új iskolaépületet, ahol egyben működhet az iskola, a mezőgazdasági szakközépiskola és a művészetoktatási részleg is. A városba költözés sok új ajtót meg fog nyitni előttünk, de nem szeretnénk sokkal nagyobbra nőni, mert akkor elveszítenénk az iskola legnagyobb vonzerejét, a családias légkört.

A magyar vallási életet alapvetően a nagy történelmi egyházak határozzák meg: nem volt nehéz egy úgymond kisegyházi háttérrel beilleszkedni ebbe a képbe? Nem bizalmatlanok az emberek önökkel kapcsolatban?

Visszatérnék oda, amikor fenntartót akartunk váltani. Egyértelműen láttuk, hogy csak egy egyházi fenntartóval tudunk működni. Két fő szempontunk volt: az első az volt, hogy szellemileg is azonosulni tudjunk vele, így részünkről csak a protestáns felekezetek jöhettek számításba, valamint nem akartunk egy egyház sokadik iskolája lenni. Örültünk annak, hogy a pünkösdi egyháznak nincsen sok iskolája, ezért gondoltuk azt, hogy így sokkal személyesebb kapcsolat lehet a fenntartó és az intézmény között. Az elmúlt öt év alapján ez egy nagyon jó döntés volt. Ami a bizalmatlanságot illeti, Mezőkövesd és Tard is többségében római katolikus vallású település, idegen jelenség voltunk mindkét helyen. Amikor elindult az iskola, bizalmatlanok voltak velünk szemben, szektásnak tartottak minket, rosszindulatú pletykák terjedtek rólunk. Ezzel azt tudtuk kezdeni, hogy

aki bizalmat szavazott nekünk, azt elhívtuk a gyülekezetünkbe,

hogy személyes tapasztalatokat szerezhessen rólunk. Ez egy hosszabb folyamat: a szülők, akik hozzánk íratták a gyermekeiket már jó hírünket terjesztik. Vannak rendezvényeink, amelyek nyilvánosak, akár az évnyitók, akár hálaadó vagy családi napok. A személyes kapcsolatok az egyetlen módja, hogy ezeket a falakat lebontsuk.

Miben tud összességében mást nyújtani az állami iskolákhoz képest a Forrás Oktatási Központ? Miben nyilvánul meg a keresztény jelleg?

Eleinte csak a saját vallási közösségünkbe tartozó családok gyerekeit tanítottuk, a szülők felől pedig volt felénk egy személyes ismeretségből fakadó maximális bizalom. Az állami intézményekkel szemben a szülők itt biztosak lehettek és lehetnek abban, hogy a gyerekeiket valóban szeretik a tanárok. Az első és legfontosabb a pedagógus személyisége. Nem minden pedagógus keresztény az iskolánkban, de ha nem is keresztény, akkor is elvárás, hogy legyen nyitott rá. A legfontosabbnak azt tartom, amikor az itt dolgozó tanárok a saját személyes élményeikről is mernek mesélni a gyermekeknek, hogy ők hogyan élik meg a kereszténységet egy adott probléma kapcsán. Nem elvárás a bibliai téma az órákon,

a lényeg, hogy szabadon merjünk beszélni a személyes hitünkről.

Ami érdekes, hogy sokféle háttérből dolgoznak nálunk oktatók: református, adventista, baptista, katolikus és a keresztény testvérgyülekezetbe járó kollégám is van. Tudunk együttműködni, nagyon szoros a kapcsolat a tantestületen belül. A keresztény profilt ez határozza meg leginkább, ehhez jön pluszban az iskolalelkész által tartott hittanóra, ez alapvetően felekezetfüggetlen, valamint a reggeli áhítat, amit az osztályfőnök tart. A személyes kapcsolatokon van a hangsúly: minden gyereket név szerint ismerek az iskolából, sajnos a szülőket már nem minden esetben.

Mindenkit felvesznek? Van valamilyen különleges elvárás a gyerekek vagy a szülők felé?

Még mindig viszonylag kis osztálylétszámmal működünk. Ezért sokszor keresnek meg bennünket sajátos nevelési igényű, tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek, családok. Lassan elérjük az integrálási képességeink határát, nem nagyon tudunk már több problémával küzdő gyereket felvenni. Vallási elkötelezettséget nem jelent az iskolához való csatlakozás. Annak idején a saját gyülekezetünk gyerekeivel kezdtünk, manapság már a nem vallásos hátterű gyerekek vannak többségben. Nem ezt tekintjük a fő szempontnak,

a hitet nem lehet beletölteni valakibe,

csak elé lehet élni. Arra törekszünk, hogy a szülőkkel partnerkapcsolatot alakítsunk ki. Ami különleges, hogy van egy felvételi rendszerünk, az iskolalelkész és a leendő osztályfőnök elmennek családlátogatásra. Ilyenkor arról beszélgetnek, hogy a szülők és az iskola nevelési elvei találkoznak-e egymással. Ha az kikristályosodik ki, hogy egy irányba tart ez a két folyamat, akkor vesszük fel a gyereket. Ha átiratkozókról van szó, akkor az adott gyerek általában valamilyen nehézséggel küzdött az előző helyen és tiszta lappal szeretne kezdeni. Ekkor 2-3 próbanapot is szoktunk tartani. Emellett egyre többen keresnek minket olyan szándékkal, hogy magántanulóként vegyük fel őket. Itt nem arról van szó, hogy ők kerülnék az iskolát, hanem valamilyen élethelyzet miatt ezt tartják praktikusnak, előnyösnek. Mivel mi is jártunk annak idején ebben a cipőben, nyitottan állunk a kérdéshez. Jelenleg nagyjából 25 magántanulónk van, már kész tanulócsoportok is keresnek meg bennünket, hogy karoljuk fel őket anyaintézményként.

Van valami az említett módszerekből, hozzáállásból, ami átültethető lenne ön szerint a közoktatásba?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Azt mondanám, hogy nem tudom, mi az a méret, ameddig ez a modell tud működni. Már most jelezte több szülő, hogy az iskola veszített a varázsából ahhoz képest, amilyen volt. Ez a közoktatásban, ahol mindenkit kötelező felvenni, nem igazán működhet, felvételi rendszer nélkül nem megvalósítható.

Az intézmény profilját jelentő befogadó hozzáállás, az, hogy nagy mennyiségben vannak az iskolában sajátos nevelési igényű, vagy egyéb problémákkal küzdő gyermekek, nem akadályozzák a jobb képességű diákokat a fejlődésben?

Büszkék voltunk mindig arra, hogy a tőlünk kikerülő gyerekek a környék legjobb gimnáziumaiban is megállják a helyüket. Az eredményeket tekintve például a kompetenciafelméréseken többször országos szinten is kiemelkedően teljesítettünk, bár ekkor még tényleg nagyon alacsony létszámon működtünk. Jelenleg a sajátos nevelési igényű diákok eredményeit is beleszámolva az országos átlag felett vagyunk. Sosem volt célunk, hogy versenyistállóvá váljunk,

a tanítás mellett ugyanolyan fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek lelkét a helyes vágányra állítsuk.

Nagyon megmaradt bennem az az eset, amikor az iskolalelkészünk orvosnak öltözve, köpenyben beszélt az évnyitón. Azt mondta: „Ez az iskola egy gyógyító iskola”. Azok a gyerekek, akik máshol sebeket szereztek, itt meggyógyultak, kinyíltak, helyreálltak. Egy kislány, aki félt megszólalni az iskolában, elektív mutizmussal küzdött, nálunk kezdett el több év után újra beszélni több ember jelenlétében. Ezek azok az esetek, amelyek az itt dolgozó pedagógusoknak a legtöbb erőt adják, ezek örök lenyomatot hagynak bennünk is.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sors
2019. március 08. 20:45
Érdekes, jó példa, kellene még ilyen.
kereszteszent
2019. március 08. 19:50
Szimpatikus!
balbako_
2019. március 08. 15:22
Az egyháznak több százéves előnye van oktatásban azért, mert jól csinálja.
brekker
2019. március 08. 15:00
"A gyerekek eleinte magántanulóként tanultak együtt egy családi háznál, mi pedig utazópedagógusként voltunk alkalmazva, ekkor még egy győri székhelyű alapítványi iskolánál, ami felkarolta a törekvéseinket. A hétköznapokat tekintve a szülők személyes áldozatai tartották életben az iskolát. Mindenki ott segített az intézmény működésében ahol tudott. Ez gyakran anyagi segítséget és társadalmi munkát jelentett." Az is egy oktatáspolitika lenne, ha beszüntetnék a kötelező állami oktatást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!