Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A Fidesz elkaszálta Tarlós javaslatát

2019. március 06. 13:34

Tarlós kilenc év után rádöbbent, hogy a budapestiek életét rettenetesen zavarják az éjszaka közlekedő repülőgépek.

2019. március 06. 13:34
MSZP

„Tarlós István, Budapest főpolgármestere kilenc év után váratlanul rádöbbent, hogy a budapestiek életét rettenetesen zavarják az éjszaka közlekedő repülőgépek, és azonnal kampányüzemmódba helyezte magát. 
 
Nagyon örvendetes, hogy Tarlós az idén, nagy nehezen rádöbbent végre, hiszen három MSZP-s képviselőtársam, Tóth Csaba, Hiszékeny Dezső és Kunhalmi Ágnes már tavaly december 17-én benyújtotta »A főváros lakosainak éjszakai légtérzajjal szembeni védelméről« szóló határozati javaslatát az Országgyűlésnek, amelynek 3. pontja így szól: »az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy hozzon létre olyan jogszabályi környezetet, amely tiltja, hogy a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 0:00 óra és reggel 5:00 óra között légi járműveket fogadjon, illetve indítson«, emellett példás büntetést kér azokra a cégekre, amelyek megszegik a tilalmat. Ezt az MSZP-s javaslatot tegnap elkaszálta a Parlament fideszes többségű gazdasági bizottsága. 
 
Mivel Tarlós elképzelése hihetetlen módon egyezik a tavaly benyújtott MSZP-s határozati javaslattal, ezért fogalmazhatunk úgy, hogy a fideszes bizottság elkaszálta a fideszes Tarlós javaslatát. ”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2019. március 06. 20:13
A bolsik nagyon szeretnek mások nevében nyilatkozni - most éppen Tarlóséban...
IV. Fawkes
2019. március 06. 19:50
Én pont a régi futópálya siklópályája alá születtem több, mint hatvan éve.. Most pedig ott lakom, amerre tavaly óta az új felszállási rendben a város felé felszálló gépek negyede-harmada kanyarodik. A XVI. kerület felett sem halkabbak, mint Zugló felett. A két futópálya helyzete immár 30 és 50 éve adott, a leszálló gépek pontosan ugyanott mennek (nem mehetnek máshol!) mint amikor a két pályát megnyitották. Az, hogy melyik irányból szállnak le, elsősorban a széliránytól függ, szélcsendes időszakokban igyekeznek úgy irányítani, hogy hónapos átlagban meglegyen a négy futópálya irány - többek között az önkormányzatokkal is kialkudott - százalékos megoszlása. Itt sok értékes információhoz lehet jutni többek között a Hungarocontrol zajcsökkentő igyekezetéről is: https://www.hungarocontrol.hu/legiforgalmi-iranyitas/zajvedelem Megértem azokat, akiket zavar a repülők hangja, de a közúti zaj szerintem sokkal zavaróbb, bármikor becserélnék egy szombat éjszakai száguldó elmebeteget két A-380-asra.
puszika
2019. március 06. 18:18
Szerencsétlen Mszp!! 2010 előtt nem közlekedtek repülőgépek éjszaka?? Várom a választ!!!!
zakar zoltán béla
2019. március 06. 18:18
Oszd meg és uralkodj! Az 5. hadoszlop=Kun-Zalka-Rákosi-Gerő-Münnich-Kádár-...Baszme ...Ócska trükk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!