Európa identitása a tét

Az európai parlamenti választások legfőbb tétje az eredeti európai értékeink védelme. Igen, a mai Európa már nem az az Európa, ami száz vagy ezer évvel ezelőtt volt, de nem tagadhatjuk meg teljesen az örökségünket.

Az európai identitás

ezek egységesen alkotják azt, amit mi leegyszerűsítve csak „európainak” nevezünk. E hagyományok kovácsolták egységbe ezt a kontinenst, ami nélkül nem születhettek volna meg sem a nemzetállamok, sem pedig az Európai Unió közössége. Kontinensünk régi hagyományai jelentik mind a mai napig az európai integráció alapjait.

Önmagunk megtagadását jelenti, ha tétlenül nézzük végig a civilizációs értékeink kiüresítését. Ha nem értjük meg, hogy mindezen értékek védelme a mi felelősségünk, és nem mutogathatunk mindig másra, akkor el fog veszni az az Európa, amely oly sokáig erőt és biztonságot tudott adni az itt élő nemzeteknek. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az új évezred új kihívásaira ne adjunk válaszokat: ha nem szólalunk fel, csak Európa bukásához asszisztálunk.

Hogyan tudna erőt sugározni az az Európa, amely mára már saját magát sem tudja meghatározni? Az egyetlen közös „értékké” mára csak a kultúránk megtagadása vált?

Az idegen, újonnan érkező népek és etnikumok integrációja, értéket teremtő közösségeik csatlakozása és beolvadása mindig is jellemző volt erre a kontinensre: a sikeres integrációhoz viszont erős és biztos identitás kell. Ha nincs közös érték, akkor sikertelen az integráció. Egy gyenge azonosságtudatú közösség képtelen sikeres integráló erőként fellépni, főleg, ha egy erős identitástudattal bíró népcsoportot szándékozik beolvasztani.

Ameddig ezt képtelen felismerni ez a kontinens, addig minden ilyen integrációs próbálkozás bukásra van predesztinálva.

Mostanra értünk csak igazán abba a korba, amiről Alexis de Tocqueville már a 19. század elején is úgy írt, hogy „olyan egymáshoz hasonló és egyenlő emberek tömegét látni, akik szüntelenül önmaguk körül forognak, hogy kicsinyes és közönséges örömöket szerezzenek maguknak”, ahol „csak önmagukban és önmagukért léteznek, s ha a család meg is marad számukra, hazájuk már nincs többé”.

A jóléti társadalom saját torzóját hozta létre a szabadság félreértelmezésével. Mert nem az tesz bennünket szabaddá, ha feladunk magunk körül mindent; és nem azzal fizetünk meg régi bűneinkért, hogy öngyilkosságba menekülünk.

Ez nem egy járható út: ez az út Európa vesztéhez vezet.

(Nyitókép: Caspar David Friedrich: Apátság a tölgyerdőben)