Tarlós: Egy éven belül érzékelhetően csökkenhet a repülőtéri zajterhelés

2019. február 26. 07:07

A főpolgármester szerint a mostani ellenzék olyan, mintha a megyei osztályból került volna az NBI-be.

2019. február 26. 07:07

A főpolgármester hétfőn az Echo Tv Napi aktuális című műsorában rövid távú javaslataik között említette, hogy módosítsák a zajterhelések értékelését, a zajmérést a Budapest Airporttól a Nemzeti Közlekedési Hatóság vegye át, valamint a személyszállító gépeket érintően éjszakára – a mélyalvási időszakban, éjfél és hajnali öt óra között – teljes körű repülési tilalmat vezessenek be.

„Erre van remény”, Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel egyetértenek, a Budapest Airport „tárgyalóképes” – mondta Tarlós István, majd úgy fogalmazott: „ebben szeretnék én egy éven belül konkrét, érzékelhető eredményt felmutatni”. Tarlós István megjegyezte, hogy távlati terv egy kisebb repülőtér építése, amely fogadhatná a teherforgalmat, valamint a fapados légitársaságok repülőgépeit.

A harmadik ciklusára készülő városvezető az őszi főpolgármester-választásról szólva arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére a megbízást elvállalta, „bemegy mégegyszer a ringbe”. „Övön alul nem ütök, de aki bejön velem a ringbe, annak fel kell készülnie, mert sportszerű körülmények között nyilván ki akarom ütni” – fogalmazott Tarlós István.

Mint mondta, nem tart az ellenfeleitől, hiszen neki a legkevesebb a vesztenivalója a választáson. Karriert nem épít, problémákat akar megoldani - hangsúlyozta Tarlós István, aki szerint a fő kérdés, hogy a mai viszonyok figyelembevételével mit tud elérni ma „egy felszínen lévő esetleges ellenzéki főpolgármester, azon kívül, hogy néhány száz embert felvezet a karmelita külső kerítéséig, és ott helyesírási hibáktól hemzsegő táblákat emelget”.

Tarlós István kitért arra is, hogy a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén, a költségvetési vitában az ellenzék másfél órán keresztül „orbánozott és tarlósozott”. Mint mondta, álmában sem számított arra, hogy választási évben az egész baloldali ellenzéknek – „Karácsony Gergőstől, Horváth Csabástól” – egyetlen egy módosító javaslata nem volt a büdzsé tervezetéhez. Horn Gyulához, Kovács Lászlóhoz és Lendvai Ildikóhoz képest „a baloldali ellenzék az NB I-ből a megyei első osztályba esett vissza” – jegyezte meg Tarlós István.

Szavai szerint a választáson majd a budapestiek eldöntik, hogy olyan főpolgármester kell, aki „semmit nem tud elintézni, de örökös háború van, vagy kell valaki, aki folytatja azt, amit megkezdett”.

A Fővárosi Közgyűlés által február 20-án jóváhagyott költségvetést végrehajthatónak és stabilnak nevezte Tarlós István, aki rámutatott arra is, hogy amikor az egészségügyet és az oktatást az egész országban az állam magához vette, akkor a főváros költségvetése kevéssel 300 milliárd forint fölé esett vissza, de ma már az összeg újból közelíti a 400 milliárdot, miközben az előbbi két ágazat továbbra is az államnál van.

(MTI)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2019. február 26. 09:50
Horváth Csabát kell kinevezni kormánybiztosnak. Biztos van valamilyen hasonló ötlete mint amilyen a túlterhelt budapesti rakparttal kapcsolatban volt. A rakpartokat vezessék a Duna alá és ezzel létrejöjjön egy észak-déli alagút a folyó alatt. Ezt 2006-ban 20 milliárd Ft-ra becsülte. A metróalagutak felett menne, közvetlenül a Duna iszaprétege alatt egy-két méterrel építenénk, ráadásul vízkiszorítással, amely olcsóbb technológia, mintha lefúrnánk a szilárd rétegekig. Ugye milyen ügyes megoldás?
Berecskereki
2019. február 26. 09:44
emhem kifőzde Zuglóban? Vajon ki lehet a titkos befektető?
Berecskereki
2019. február 26. 09:39
Karácsonyi kifőzde Zuglón Gusztustalan zuglói kifőzdére csapott le a Nébih https://www.nlcafe.hu/egeszseg/20190226/kifozde-vendeglatohely-zuglo-nebih-ellenorzes-felfuggesztes/
Illieral
2019. február 26. 09:26
Tegnap is volt hír, hogy kitiltanák a fapadosokat. De ez meg azért fura mert a reptér több tíz milliárdot költött fejlesztésre, a nagyobb forgalom kiszolgálására. Szóval törvényileg most csökkenteni a forgalamat az igen fura lenne. Korábban kellett volna ezt meggondolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!