Több légitársaság is tervezi a harmadik nem bevezetését a jegyfoglalásnál

2019. február 21. 19:19

Mr. és Mrs. helyett jön az „Mx".

2019. február 21. 19:19

Több nagy légitársaság is tervezi utasai számára a férfi és a női nem mellett egy harmadik nem bevezetését is a jegyfoglalásnál. A British Airways és az Air New Zealand szerdán jelentette be, hogy a nagyobb amerikai légitársaságokhoz hasonlóan ők is készülnek egy harmadik opció bevezetésére azon utasok számára, akik nem férfiként vagy nőként határozzák meg magukat.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a közelmúltban iránymutatást adott ki azoknak a légitársaságoknak, amelyek utasaik számára további lehetőségeket kínálnának fel a biológiai nem megjelölésénél. 

Az iránymutatás szerint e célra alkalmazható például az „X", a „nem meghatározott" vagy pedig a férfi Mr. és a női Mrs. helyett a semleges „Mx" jelölés az angol nyelven történő foglalásoknál.

Több nagyobb amerikai légitársaság – köztük például a United, az American Airlines és a Delta – megerősítette, hogy készülnek az új opciók bevezetésére a nem megadásánál, ahogyan már a British Airways és az Air New Zealand is.  „Tudjuk, milyen fontos összes utasaink számára az, hogy jól és szívesen fogadva érezhessék magukat" – mondta a British Airways egyik szóvivője szerdán. A brit légitársaság jelenleg a foglalási rendszer módosításán dolgozik, hogy eleget tudjon tenni ennek az igénynek. 

Az Air New Zealand vizsgálatokat jelentett be azzal kapcsolatban, hogy a vállalat hogyan tud harmadik nemként további opciókat bevezetni a különböző digitális rendszereibe. 

A Lufthansa-csoport (ide tartozik a Lufthansa mellett a Swiss és az Austrian Airlines is) azt közölte, mérlegelik a további opciók bevezetésének lehetőségét. A döntést azonban minden repülőjárat számára egységesen kell meghoznia a vállalkozás-csoportnak.

Az ENSZ szerint az emberek mintegy 1,7 százaléka születik interszexuálisként, ez azt jelenti, hogy olyan biológiai nemi jellegzetességekkel rendelkeznek, amelyek nem sorolhatóak be kizárólagosan női vagy férfi kategóriába. Ez okozhat nehézségeket például az utazás közbeni ellenőrzések során is.

(MTI)

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
izo1210
2019. február 22. 21:38
Amúgy sosem értettem, miért érdekli a légitársaságot, hogy férfi vagyok-e vagy nő. Mi a jelentősége?
1000bocs
2019. február 22. 14:13
Miért nem egy üres rublikát hagynak megengedve hogy mindenki beírhassa aznap épp minek képzeli magát? Egy diák beírhatná, hogy ő a professzor. A gyenge színész beírhatná hogy ő A listás. A munkanélküli azt hogy topmenedzser, a féllábú azt hogy ép, a kopasz pedig azt hogy hajmodell. Bárki lehetne papíron az, ami csak a képzeletében létezik. Nem szabad félúton megállni a lejtőn emberek! Ha már el kell pusztulni ennek a civilizációnak, akkor csukjuk be a szemünket és tapossunk a gázra a lejtőn! Hadd legyen min csodálozni az utánunk jövőknek. És hogy kedvenc hígagyú de nagyon magabiztos gondolkodónkat idézzem aki ide is kommentel: "Te balos! Te tetted ezt!"
Mr.Falafel
2019. február 22. 07:07
Oké, de mi lesz a gender fluidokkal, akik naponta többször váltanak nemet? Őket egyszerűen figyelmen kívül hagyják? Az ő jogaikat ki képviseli?
Győrffy Ferenc
2019. február 22. 06:56
Inkább indítsanak külön gépet nekik. Szörnyű ez az agyament világ.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!