Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Kövér László: Az EP-választásnak még soha nem volt ekkora tétje

2019. február 20. 22:18

Az EP-választás tétje Magyarország megőrzése a magyaroknak Kövér László házelnök szerint, aki szerdán Szolnokon szólalt fel.

2019. február 20. 22:18

Európai parlamenti (EP) választásnak még soha nem volt akkora tétje, mint az ideinek, az, hogy Magyarország a magyar embereké marad vagy másoké lesz – jelentette ki az Országgyűlés elnöke szerdán Szolnokon. Kövér László a Márai Sándor Polgári Kör által szervezett rendezvényen a választási részvételre biztatott. Azt mondta: az a tét, hogy a bevándorláspártiak nyerik-e meg a választást vagy pedig azok, akik szeretnék meggátolni a bevándorlást, különösen az illegális migrációt.

A házelnök a Tiszaparti esték elnevezésű eseményen hozzátette: körülbelül ötször-hatszor hatékonyabban lehet ugyanakkora forrásból segíteni a migránsokon például az iskolák, kórházak újjáépítésével, felszerelésével, mint Európába hozatalukkal, ahol – mint mondta – a munkanélküliek táborát gyarapítják.

Elvek, közvélemény

Kövér László emlékeztetett: a Politico brüsszeli hírportálnak közvélemény-kutatási eredményekhez kapcsolódó írása szerint a májusi európai parlamenti választásokon az Európai Néppárt veszít majd mandátumai számából, a szocialisták, szociáldemokraták pedig még náluk is többet veszítenek majd, és így a két frakciónak nem lesz már meg a többsége az EP-ben. A radikális jobboldalinak, „euroszkeptikusnak” elkönyvelt pártok pedig meg fognak erősödni – jegyezte meg.

A házelnök szerint éppen ezért meghatározó lesz, hogy az Európai Néppárton belül olyan képviselőket választanak-e meg, akik a saját pártjukon belül a konzervatív, szuverenista, a „nemzetek Európáját” elképzelők körébe tartoznak, vagy pedig olyan képviselőket delegálnak az Európai Néppártba, akik tulajdonképpen a liberálisoknál is lehetnének.

Kövér László azt mondta: bízik abban, hogy a belpolitikai mozgások eredményeként azok a képviselők kerülnek már eleve a listára, akik vissza akarnak fordulni az „Európai Egyesült Államokat megcélzó útról”. Országgyűlés elnöke idézte Kovács Zoltán kormányszóvivőt, aki azt mondta: „a bevándorláspártiak, a globalisták elfoglalták az európai intézményeket”. A cél, hogy visszafoglalják ezeket az intézményeket azoktól, akik az európai emberek ellenében használták őket – emelte ki az Országgyűlés elnöke. Hozzátette: van ok az optimizmusra, de jól fel kell mérni „a baj nagyságát”, mivel - mint mondta – „az ellenfél mindenhova beépült és hálózatszerűen működik”.

Két tábor

Megítélése szerint a világba kitekintve leegyszerűsödött a politikai küzdelem két táborra: a konzervatív értékek, a család, a nemzet védelmében politizálókra és az ezzel szemben állókra, akik ezeknek a kereteknek a puszta létét is tagadják. Kövér László azt mondta: az ellenzék igazi vezéreit a magyar határokon túl kell keresni, nevezzék őket bárhogy: „sorosistáknak, bevándorláspártiaknak, globalistáknak, föderalistáknak”. Hozzátette: a magyarországi ellenzék „kárt okoz”, és mivel nem tudták megszólítani az emberek többségét, azt a téves következtetést vonták le magukban, hogy ennek az az oka, hogy „nem elég radikálisak, durvák, egyértelműek”.

Kitért arra, hogy 2010-ig a parlamenti képviselők a súlyos konfliktusok során sem léptek át bizonyos határokat, betartották az elemi normákat. Emlékeztetve a Parlamentben december 12-én történtekre, kijelentette: az ellenzék nevetségessé és komolytalanná teszi magát.     Kiemelte: az ország ennél többet érdemel, egyben arra biztatta a jelenlevőket, hogy a májusi EP-választáson a Fideszre és a KDNP-re szavazzanak.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2019. február 21. 08:30
Már megint kezdik mantrázni ami a 2018 évi országgyűlési választás kampányban előkerült. "EP-kampány: ha nem kap elég mandátumot a Fidesz, a Néppártból is távozhatnak? Pulai az előrejelzésekre hivatkozva azt is el mondta, hogy magas részvételre van esély, ugyanis a szavazók nagyjából 50%-a jelezte azt, hogy leadják voksukat a májusi EP-választáson. Ebből adódóan nem zárja ki, hogy az eddigi legnagyobb részvételnél is (csaknem 40%) is magasabb lesz a szavazók aránya, ami pedig – emelte ki – nem kedvez a kis pártoknak, mert ha többen mennek el, akkor a bejutási küszöböt is nehezebb megugrani. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz szimpatizánsai aktívabbak, mint korábban, de leginkább az ellenzéki szavazók azok, akiknél úgy tűnik, hogy jobban sikerül a mozgósítás." http://www.atv.hu/belfold/20190220-ep-kampany-ha-nem-kap-eleg-mandatumot-a-fidesz-a-neppartbol-is-tavozhatnak Akkor most megint megbukik a Fidesz? Netán újra kétharmad lesz, vagy esetleg négyötöd?
catalina9
2019. február 21. 07:57
Európai parlamenti (EP) választásnak még soha nem volt akkora tétje, mint az ideinek, az, hogy Magyarország a magyar embereké marad vagy másoké lesz..." "Könyvében – melynek címe: “Praktischer Idealismus” – Kalergi rámutat, hogy a jövő Európáját nem az Óvilág honos népei birtokolják majd, hanem egy fajta ember alatti ember, mely a különböző rasszok kényszerített keveredésének az eredménye. Kalergi egyértelművé teszi, hogy Európa népeit sárga mongoloid népekkel és harmadik világbeli színes népekkel kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy identitás, etnikai hovatartozás nélküli gyökértelen és soknemzetiségű sokaság melyen a jövőbeli hatalmi elit könnyűszerrel tudna uralkodni......" "...De ki lesz ezen a népességen uralkodó új elitréteg? Kalergi erről is felvilágosít minket: .... Európa a judaizmus elpusztítása helyett – akarata ellenére –, kiművelte és erőssé tette ezt a népet, hogy ezen mesterségesen előidézett fejlődési irány során a jövő társadalmi elitjét képezzék. Egyáltalán nem meglepő, hogy az a nép, mely a gettók börtönéből szabadult, vált Európa új szellemi arisztokráciájává. Európa gondoskodása megteremtett tehát egy új, modern arisztokráciát, azokban az időkben, amikor a hagyományos európai, feudális arisztokráciát végleg szétzúzta a zsidó emancipáció..."
terra
2019. február 21. 07:38
"a világba kitekintve leegyszerűsödött a politikai küzdelem két táborra: a konzervatív értékek, a család, a nemzet védelmében politizálókra és az ezzel szemben állókra, akik ezeknek a kereteknek a puszta létét is tagadják. " Ezzel teljes mértékben egyetértek. Meg lehet ezt fogalmazni úgy is, hogy a normalitás és az abnormalitás illetve az élet és a halál ideológiájának harca folyik.
áfonya
2019. február 21. 07:34
Bundesz kanca terroristáit mosdatja .. 20-án észak afrikai merénylő járókelőkre késsel rátámadt ,4 megsebesített rendőrökre pisztolyt rántott...... német kommunista hírek szerint nem terrortámadás történt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!