Meghalt Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész

2019. február 17. 16:41

A volt legfőbb ügyész 80 éves volt.

2019. február 17. 16:41

Életének 80. évében vasárnap meghalt Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész – közölte a Legfőbb Ügyészség kommunikációs és sajtóosztálya az MTI-vel.

Györgyi Kálmán 1939-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 1964-ben, utána ott kezdett oktatni. 1979 és 1985 között a kar dékánhelyettese, 1989 és 1990 között a dékánja volt. 

A rendszerváltástól, 1990-től újraválasztását követően, 2000 tavaszáig töltötte be a legfőbb ügyészi posztot.

Később az igazságügyi tárcánál az új büntető törvénykönyv előkészítésének miniszteri biztosává, majd miniszteri főtanácsadóvá nevezték ki. Györgyi Kálmán az Európai Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) felügyelőbizottsági tagja is volt.

2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal, emellett magas állami kitüntetésben részesült Németországban és Ausztriában is.

Györgyi Kálmánt az ügyészi szervezet saját halottjának tekinti – áll a Legfőbb Ügyészség közleményében.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2019. február 18. 01:59
Freiburg im Breisgau-ban (NSZK) tanult , az akkori két pólusú politikai helyzet kommunizmus-kapitalizmus kemény szemben állás ellenére haza jött és a pályája szépen ívelt felfelé . Mások ha haza jöttek kemény börtön várt rájuk felakasztották kirúgták politikai üldözött lett . Nagy tudású volt kétségtelen kommunista rendszerben hagyták igen nagy pozícióban egyre magasabb posztot betöltsön.... sok mindent tudhatott a kommunistákról ,abba az időben a kommunisták egymást is akasztották .. .. 1965 és 1969 között adjunktus, 1979 és 1990 között docens. Közben 1979 és 1985 között a jogi kar dékánhelyettese, majd 1989 és 1990 között dékánja tisztségét töltötte be.... Ki volt, kommunizmus üldözöttje nem lett titok marad... Koros büntető jogászok élete pláne ha a múltba visszavezet erről nagy a csend. Rendszerváltás 1989 után volt az ország kirablása, zavaros privatizációk a magyar nép kisemmizése a kommunizmus alatt összelopott tökével tudtak privatizálni az csak 1989 után derült ki mennyit lopott azok az elvtársak intézték akik idejében Györgyi már igen magas pályán tevékenykedett ..... 1989 előtt az elvtársak lapultak csendben arra vigyáztak ki mit mond de a vagyonka gyarapodott ,, majd 1989 után kimentek a gyarmatosító oroszok szabad volt a rablás senkit se vontak felelősségre , hogyan miből tudott hirtelen gyáros birtokos lenni ,, hova lettek az állami vagyonok ára ,, elő került a dugi " spórolt " filllérkék.... Nagy titkot visz magával ,, nem lehetetlen sokan felsóhajtottak hálásan gondolnak vissza rá.....
Kanóc
2019. február 17. 22:01
Szép csendben elmennek a felelősök, mi meg nézzük tovább a kreténségi versenyt....
Wazav
2019. február 17. 21:39
Jobbos halottaknak jár, hogy ne lehessen fel le szavazni halálhírük eseményét, balosoknak nem. A mandiner rokonszenven alapuló jogait bizony ki kell érdemelni.
Kovács András Ferenc
2019. február 17. 20:13
Isten nyugosztalja!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!