Figyelő: Újabb csata várhat a magyar kormányra migrációügyben

2019. február 16. 10:07

Február 20-án tartják a Selyemút térség migrációs folyamataira koncentráló együttműködés, a Budapest Folyamat konferenciáját, ahol egy, a migráció pozitív hatásait hangsúlyozó szöveget készülnek elfogadni.

2019. február 16. 10:07

Február 20-án Isztambulban tartják az ún. Budapest Folyamat hatodik miniszteri konferenciáját – írja a Figyelő. Ez az 1993-ban létrehozott együttműködés a Selyemút térség migrációs folyamataira koncentrál, mára 52 állam vesz részt benne, 7 ország (köztük az USA) pedig megfigyelői státusszal bír. Az együttműködését azért nevezték el így, mert az első találkozót Budapesten tartották. Hazánk a Budapest Folyamat társelnöke, az elnök 2006 óta Törökország.

A február 20-i találkozón egy akciótervet és egy miniszteri nyilatkozatot kívánnak elfogadni. A Figyelő információi szerint az eddigi szövegtervezet az ENSZ dokumentumaihoz hasonlóan a migráció pozitív hatásait hangsúlyozza, a bevándorlást megszervezni akarja, és nem megállítani. A konferencia egyik nyitóelőadását Dimitrisz Avramopulosz európai biztos tartja, aki továbbra is a kötelező kvóta támogatója

A lap úgy tudja, a magyar kormány már jelezte, hogy jelenlegi formájában nem hajlandó elfogadni a tervezett nyilatkozat szövegét.

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szerintem
2019. február 17. 09:13
Azt a nem fontos és semmire se kötelező ENSZ izét minden teljesen más témához is hozzá akarják csatolni. Valamiért nagyon fontos nekik az a nem fontos.
Mich
2019. február 16. 21:03
El kell hárítani ezt a cselt is.
realista
2019. február 16. 17:56
"Újabb csata várhat a magyar kormányra migrációügyben" Ez a harc lesz a végső csaak összefogni háát és illiberális lesz holnaapra a viláág!
Kiscsillag
2019. február 16. 14:19
Nem vagyunk kötelesek migránsokat befogadni. A népszavazás errdménye a mérvadó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!