Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Óriásit emelkedett az antiszemita támadások száma Franciaországban

2019. február 12. 06:56

Párizs szerint méregként terjed a zsidókkal szembeni intolerancia, a tavalyelőttihez képest majdnem kétszer annyi támadás jutott a hatóságok tudomására. Megrongálták egy 13 évvel ezelőtti gyilkosság emlékfáját is.

2019. február 12. 06:56

Jelentősen, 74 százalékkal emelkedett az antiszemita incidensek száma Franciaországban tavaly az egy évvel korábbi helyzethez képest – jelentette ki hétfőn Christophe Castaner francia belügyminiszter. Castaner közölte: a 2017-ben történt 311 esethez képest 2018-ban 541-re emelkedett ezeknek az incidenseknek a száma.

A belügyminiszter a Párizstól délre fekvő Sainte-Genevieve-des-Bois-ba látogatott, ahol a 2006-ban meggyilkolt Ilan Halimi zsidó fiatalember emlékére állított fánál beszélt arról, hogy a francia kormány nem fog teret engedni a – szavai szerint – méregként terjedő antiszemitizmusnak. A 23 éves, marokkói zsidó származású férfit váltságdíjat remélve rabolta el egy külvárosi banda, majd halálra kínozták.

Emlékére a Párizs közeli településen fát ültettek, amelynek azonban ismeretlenek most átvágták a törzsét, két nappal a fiatal halálának 13. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezés előtt. Castaner hangsúlyozta: a Halimi emléke elleni támadás olyan, mint hogyha a köztársaság ellen intéztek volna offenzívát. A köztársaság védelmet fog nyújtani az antiszemitizmus szele ellen, mert ez a kötelessége, ez a becsülete - fogalmazott a belügyminiszter.

Halimit három hétig kínozták elrablói, majd 2006. február 13-án a súlyosan megégett fiatalembert ruhátlanul kidobták autójukból Sainte-Genevieve-des-Bois-ban, egy út szélén. Egy járókelő talált rá, és mentőt hívott, de Halimi a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe.

(MT)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZ/X
2019. február 12. 09:26
Álprobléma, mert ott demokrácia van...
luzitanxaver
2019. február 12. 08:25
Semminek semmihez semmi köze. Jusqu’ici tout va bien.
KannibálTatárÚr
2019. február 12. 08:25
Változnak az idők. Fro.-ban a szemiták uralma a végéhez közeledik. Az új uraknak nem kellenek.
magichorze
2019. február 12. 07:40
Gondolom széljobber fehér fiatalemberek gyakorolják az antiszemitizmust
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!