Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Egyre növekszik az antiszemitizmus Franciaországban

2019. február 12. 07:47

A 2017-es adatokhoz képest is emelkedett a zsidók elleni támadások száma, 2018-ban 541 incidenst jegyezte – mondta hétfőn Christophe Castaner francia belügyminiszter.

2019. február 12. 07:47

Jelentősen, 74 százalékkal emelkedett az antiszemita incidensek száma Franciaországban tavaly az egy évvel korábbi helyzethez képest – jelentette ki hétfőn Christophe Castaner francia belügyminiszter. Castaner közölte: a 2017-ben történt 311 esethez képest 2018-ban 541-re emelkedett ezeknek az incidenseknek a száma.

A belügyminiszter a Párizstól délre fekvő Sainte-Genevieve-des-Bois-ba látogatott, ahol a 2006-ban meggyilkolt Ilan Halimi zsidó fiatalember emlékére állított fánál beszélt arról, hogy a francia kormány nem fog teret engedni a – szavai szerint – méregként terjedő antiszemitizmusnak. A 23 éves, marokkói zsidó származású férfit váltságdíjat remélve rabolta el egy külvárosi banda, majd halálra kínozták. Emlékére a Párizs közeli településen fát ültettek, amelynek azonban ismeretlenek most átvágták a törzsét, két nappal a fiatal halálának 13. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezés előtt.

Castaner hangsúlyozta: a Halimi emléke elleni támadás olyan, mint hogyha a köztársaság ellen intéztek volna offenzívát. A köztársaság védelmet fog nyújtani az antiszemitizmus szele ellen, mert ez a kötelessége, ez a becsülete – fogalmazott a belügyminiszter. Halimit három hétig kínozták elrablói, majd 2006. február 13-án a súlyosan megégett fiatalembert ruhátlanul kidobták autójukból Sainte-Genevieve-des-Bois-ban, egy út szélén. Egy járókelő talált rá, és mentőt hívott, de Halimi a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
apika2
2019. február 12. 08:39
Álprobléma... De ha mégis igaz, akkor én a tetteseknél a kávéházakat látogató ábrándos tekintetű egyetemistákra gyanakszom, esetleg minden őslakos sajtevőre...
István53
2019. február 12. 08:39
Ez az az eset amikor a politika nem gondolkodik. Beengedi azt a sok muzulmánt/arabot és aztán meg csodálkozik. A zsidó közösség meg rájön hogy nem ő van a toppon. na ja...
46providence
2019. február 12. 08:13
Gondolom,zsidók inzultálják a zsidókat,ugye,Macron?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!