Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Mérce: Békés antifasisztákra támadtak a szélsőjobbos megemlékezés után

2019. február 10. 11:51

A „Becsület napja” budapesti rendezvényei után, melyen rendszerint szélsőjobboldali csoportok képviseltetik magukat, megvertek egy csoportnyi antifasiszta felvonulót – közölte a Mérce.

2019. február 10. 11:51

Szombatra tervezték a „Becsület napjaként” számon tartott rendezvényt, amin jellemzően szélsőjobboldali csoportok képviseltetik magukat. A korábbi évek mintájára a budavári Kapisztrán térre szervezték megmozdulást, de a BRFK határozata miatt – ami egyébként megtiltotta a rendezvényt – végül a Városmajorba helyezték át azt – összegzi a Mérce, ahol részletesen tudósítottak a fejleményekről.

Beszámolójuk szerint a Vér és Becsület csoport szervezte az eseményt, amin később a cseh nemzetiszocialisták, a német NDP párt és a francia újnáci FNF mozgalom tagjai is felszólaltak.

A megmozdulással párhuzamosan ellentüntetés is szerveződött: tucatnyian vonultak a Városmajor – Csaba utca – Széll Kálmán tér útvonalon a nácizmus és fasizmus ellen felszólalva. A délután során a Széll Kálmán téren gyülekeztek, rendőri felügyelettel.

Az események után további konfliktusok eszkalálódtak. A Mérce így számol be róla: „az ellentüntetők aztán, ahogy a hatvan kilométeres túra elkezdődött, a legtöbben haza is indultak, azonban információink szerint egy hazafelé tartó csoportot, az ellentüntetésen részt vevő diákblokk 12-13 tagját megtámadta egy feketébe öltözött társaság, akik feltehetően a szélsőjobboldali megemlékezésen is részt vettek.

A csoport egyik tagja a Mércének nyilatkozva elmondta, hogy miután a békés demonstrációjuknak vége lett, hazafelé indultak, és miután már nem volt körülöttük egy rendőr sem, az ismeretlenek rájuk támadtak, elvettek tőlük két zászlót, egy embert a falnak dobták, illetve többeket megütöttek.”

(Nyitókép: Vadhajtások)

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2019. február 11. 07:06
https://www.youtube.com/watch?v=ehl6F90rj3U
tango47
2019. február 10. 20:43
CICAHARC.
puszika
2019. február 10. 17:36
A mérce egyre újabb szószerkezeteket talál ki! Például ilyeneket: "antifasiszták" De fingja sincs a tartalmáról!!!!!! Ugyanis ilyen NEM LÉTEZIK!!!!!
catalina9
2019. február 10. 16:36
Mérce: Békés antifasisztákra támadtak a szélsőjobbos megemlékezés után" hogyhogy? hát már puszipajtások!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!