Tüntetések Szerbiában: A formát kereső elégedetlenség

2019. február 10. 09:39

Nem lehet figyelmen kívül hagyni: a haladók jelentékeny nemzetközi, pontosabban amerikai hátszéllel kerültek nyeregbe

2019. február 10. 09:39
Losoncz Alpár
Mérce

„Nem lehet figyelmen kívül hagyni: a haladók jelentékeny nemzetközi, pontosabban amerikai hátszéllel kerültek nyeregbe. Európa ezen a vidékén a nagyhatalmi beavatkozás közismert tény, ám ezt, legalábbis valamelyest, illik elrejteni. Itt azonban fütyültek a látszatra, Montgomery, a mandátuma lejárta után sem távozó amerikai nagykövet a haladók hivatalos tanácsadójává avanzsált, majd a világelit találkozóhelyén, Davosban fennhangon dicsérte a jelenlegi köztársasági elnököt mint a konszolidálódó Szerbia egyedüli vezérét.

Világos jel volt ez: a nagyhatalmak balkáni ügyintézői úgy látták, hogy az értelmiségi pózban megjelenő demokraták nem rendelkeznek olyan lehetőségekkel, hogy hozzájáruljanak a régió feszültségeinek csillapításához.

De van itt valami lényegesebb is: a nagyhatalmak ezzel a mentori gesztussal azt is kinyilvánították, hogy új emberek kellenek a posztháborús és válság utáni Szerbia tőkefelhalmozási ciklusainak irányításához. A tőke újabb kivitelezőket keresett és talált.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. február 10. 11:11
...................................................-//-........................................................
1istvan
2019. február 10. 10:42
úgy vélem, kb az vár(na) ránk mint ami szerbiában most lehet. a böszme, a haladók vezére ezt egyértelműsítette, mikor példákat sorol a hatalomszerzési technikára és ott belgrád is szerepel, mint követendő példa. ezért nem is értem a sok diszlájkot. meglep, hogy ez cikk a mércén megjelenhet, de jó összefoglalója a haladók káoszkeltési technikáinak, a nagyhatalmak beavatkozási törekvéseinek és ha nem vigyázunk az egyetlen ma látható útnak amivel kormányközelbe kerülhetnek. az egész cikket érdemes elolvasni.
kola
2019. február 10. 10:39
milyen csodálatos volt mikor az amcsik rá segítettek az albán kutyák terület szerzéséhez...ja, hogy most is erről van szó?
56október
2019. február 10. 10:12
Losonczikám, ti “haladók” MINDIG csak “jelentékeny hátszéllel” kerültetek csak a “nyeregbe.” És a világ ertelmesebbik és tisztességesebb fele ( szóval nem ti és a követőitek) ebből mr rég levonta a következtetést.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!