Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Emmi: Újra divat a házasság Magyarországon

2019. február 10. 10:13

A 15-29 éves magyar fiatalok döntő többsége házasságban gondolkodik a jövőjét illetően, „fénykorát éli Magyarországon” a házasság intézménye – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap.

2019. február 10. 10:13

A magyar kormány széles körű családtámogatási rendszerrel segíti a családalapítást és a gyermekvállalást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel a vasárnap kezdődött házasság hete alkalmából, úgy fogalmazva, hogy a házasság intézménye „ma fénykorát éli Magyarországon”.

A közlemény szerint a Házasság hete rendezvénysorozat, amelyet február 10-től 17-ig tartanak, a házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet. Azt írták: húsz évvel ezelőtt nem kötöttek annyi házasságot, mint az utóbbi években. Tavaly január és november között csaknem 49 ezer pár döntött a házasság mellett. Egyúttal csökkent a válások száma, 2010 óta 23 százalékkal kevesebb a válással végződő házasságok aránya. 

A családtámogatási intézkedéseket ismertetve hangsúlyozták: a fiatal házasok adókedvezménye egyre népszerűbb a friss házasok körében. Az elmúlt két év adatai alapján a fiatal házasokat megillető támogatást egyre többen ismerik, havonta átlagosan csaknem 37 ezer házaspár veszi igénybe a kedvezményt. A havi ötezer – két év alatt százhúszezer – forintos támogatás két évig jár a fiatal házaspároknak, függetlenül attól, hogy közben gyermekük születik-e. Az adókedvezmény gyermek születése esetén a családi adókedvezménnyel együtt is érvényesíthető, és már évi 60 ezer forinttal növeli a család költségvetését.

Kitértek arra is, hogy a márciustól életbe lépő, új kormányzati igazgatási törvény a központi közigazgatásban dolgozó friss házasoknak 5 plusz nap szabadságot biztosít. Idézték a Magyar ifjúságkutatás eredményeit, amelyek szerint a 15-29 éves magyar fiatalok döntő többsége házasságban gondolkodik. A megkérdezett fiatalok gyermeket is szeretnének, átlagosan kettőt.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. február 10. 19:51
Az igazi SZENTSÉGI HÁZASSÁG ÉRTÉK! Különböziik a sima, csak polgári házasságtól. Aki persze nem tudja MI AZ, annak nem. Én 1977-ben kötöttem házasságot, az elsőt és az egyetlent. SOHA NEM BÁNTAM MEG! Nem kis részben ennek a házasságnak köszönhetem azt, hogy "AZ VAGYOK, AKI VAGYOK"! Minden magyar embertársamnak--nőnek, férfinak--tiszta szivből ajánlom a házasságot. Persze nem minden házasság tökéletes ez igaz. De ugyan már mi az ami tökéletes ezen a Világon--a Jóistenen kívül?
NDAP1945
2019. február 10. 15:43
Orbán Viktor rengeteget tett eddig az országért, hamarosan eléri a termékenységi szám 2.1-et, és ez csak ennek a kormánynak köszönhető. Liberális rettegők, mehettek a ......-ba. Köszönöm szépen. Hajrá Fidesz!!!!!!
aleb19
2019. február 10. 11:32
csak az a baj, hogy novekszik a gyermektelen hazasok szama...mert az oltar elotti fogadalomtol a magyar lakasok nem lesznek olcsobbak
Gombóc XVI. Artúr
2019. február 10. 11:24
Sosem értettem, hogy ha a házasság egyeseknek "csak egy papír", akkor miért félnek tőle annyian???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!