Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Emberi jogi ET-biztos: Lehetővé kell tenni a családegyesítést

2019. február 08. 12:07

Az emberi jogi biztos szerint a családok szétszakítottságának jelentős negatív következményei vannak, és nehezíti a társadalmi beillszkedést.

2019. február 08. 12:07

A más kontinensekről érkezők hátrahagyott családtagjainak Európába irányuló veszélyes és illegális bevándorlását elkerülendő minden menekült, vagy bármilyen státusú védelemre jogosult számára lehetővé kell tenni családjának újraegyesítését – hangsúlyozta Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken.

Nyilatkozatában Mijatovic – egy Dániában ideiglenes védelemben részesült szír állampolgár családegyesítésével kapcsolatban – kiemelte, hogy az Európa Tanács egyes tagállamai, kötelezettségeiket megsértve, elrettentő eszközként használva egyáltalán nem, vagy csak nagyon hosszú idő alatt engedélyezik védelemre jogosultak családegyesítését.

Kiemelte, hogy a családok szétszakítottságának jelentős negatív következményei vannak, és nehezíti a társadalmi beillszkedést.

Mijatovic arra emlékeztetett, hogy az emberi jogi törvények a családegyesítést alapvető jogként ismerik el, hiszen lehetővé teszi a menekültek, és minden sérülékeny csoport számára a normális élethez való visszatérést. Rögzíti, hogy a kiegészítő, vagy ideiglenes védelemben részesülőket a menedékkérőkkel megegyező jogok illetik meg, nem lehet őket visszaküldeni hazájukba, nem tehetők felelőssé családtagjaik hátrahagyásáért. Ennek alapján úgy a menekültek, mint a kiegészítő vagy ideiglenes védelemben részesülők és családtagjaik számára hozzáférhetővé kell tenni a családegyesítést.

Megjegyezte, hogy a családegyesítés iránti kérelem elfogadását megelőzően rendszerint nagyon hosszú várakozási idő – például a Dániában érvényes hároméves időszak – nem felel meg az Európa Tanács gyorsaságra vonatkozó követelményének.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bölcsbagoly
2019. február 08. 18:24
Ez egy lüke fehérnép is egy a sok magát politikusnak gondoló némber közül! Bosznia-Hercegovinából származik.
Mia szösz
2019. február 08. 17:06
Valaki szóljon ennek az emberi jogi ET-biztosnak, hogy most már haza lehet menni Szíriába és fel lehet építeni a romokból. A családtagok saját maguk szakadtak el egymástól. Az erősebbje hetedhét határon át vándorolva kiválasztotta Európa leggazdagabb országait, és bejelentette, hogy ott és nem máshol kívánja egyesíteni a családját. Ögyes.
kola
2019. február 08. 16:53
a következő generáció már nem abba a fényes demokratikus nyugatra fog születni amit mi még ismerünk... elfog tűnni a jóléti társadalom amint az őshonos nép elkezd majd elvándorolni...keresztény, zsidó, fehér... mind menekülni fog.. nem lesz elég rendőr, katona... etc... de adóbefizető sem.. na akkor okoskodhatnak majd a nagyok, mikor már nem lesz kinek az adóját szétszórni...
barang
2019. február 08. 13:32
Herr Lindner, az FDP elnöket lehetne idezni: a csaladegyesites fontos. Helyszine: Sziria.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!