Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Századvég: A főpolgármester-előválasztás célja a médiafigyelem megszerzése

2019. február 04. 10:27

A Századvég elemzője szerint az ellenzéki főpolgármester-előválasztás látszatverseny.

2019. február 04. 10:27

A Századvég elemzője szerint az ellenzéki főpolgármester-előválasztás látszatverseny, amelynek egyetlen valódi célja a médiafigyelem megszerzése. 

Erdős Gergely az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta, az első forduló indulói, az MSZP-s Horváth Csaba és Karácsony Gergely, a Párbeszéd jelöltje egyetért abban, hogy programjaik 90 százalékban azonosak, így nem meglepő, hogy a kampányukban nem ütköztek valódi érdekek, koncepciók, inkább csak szimpla hatalmi harc zajlott. 

A szakértő úgy véli, hogy az előválasztás koncepciója a kezdetektől fogva „több sebből vérzik". Megjegyezte: sokat elmond a baloldali pártok állapotáról, hogy Puzsér Róbert, „egy celeb kénye-kedve alapján alakították az előválasztások forgatókönyvét". Kérdéses, hogy miért volt szükség politikai tényezőként tekinteni Puzsér Robertre, hiszen ezek a pártok folyamatosan hangoztatják, hogy támogatottságuk Budapesten a legnagyobb – fűzte hozzá Erdős Gergely.

Az ellenzéki előválasztás első fordulóját Karácsony Gergely nyerte, aki a nyári második fordulóban az LMP által támogatott Puzsér Róberttel és Sermer Ádámmal, a Magyar Liberális Párt jelöltével versenyezhet majd.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2019. február 04. 13:13
Ballibsi, balfaszok
Vadakat terelő juhász
2019. február 04. 13:02
Karácsony Gergelynek komoly esélye ven legyőzni a semmittevés bajnokát, a kőbunkó Tarlós Pistát.
Kegyes urunk Karolus
2019. február 04. 11:22
Az erő nem jön házhoz, azt csak szívós és következetes munkával lehet kiérdemelni. Az ellenzéki kabaré nem érdekli az embereket.
csepeli
2019. február 04. 10:51
"Úgy tűnik, hogy az előválasztás menete Csepelen és több más kerületben is nyilvános és ellenőrzött volt. Csepelen esetenként hárman figyelték, ki hogyan szavaz. Ez finoman szólva sem felel meg a titkos szavazás és ezzel a demokrácia legalapvetőbb feltételinek. Sőt: Észak-Koreában és más diktatúrákban szavaznak így." http://csepel.info/?p=67680
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!