Magyar koncepció teremtheti meg a 21. századi kisvárost?

2019. január 30. 10:10

Az UNESCO MOST téli egyetemnek a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete ad idén otthont, a több napos esemény egyik célja, hogy bemutassa az intézet Kreatív város – fenntartható vidék (KRAFT) program innovatív, regionális fejlesztési koncepcióját – közölték a szervezők a Mandinerrel.

2019. január 30. 10:10

Idén is sok témát fognak felölelni az előadások, ugyanúgy szó lesz a  migrációról, Európa jövőjéről, de lesz szó 
például fenntarthatóságról, erről az UNESCO indiai szakértője beszél majd, Augustin Nguh kameruni kutató pedig az Európából Afrikába
irányuló önkéntes visszatérést, annak esélyeit, lehetőségét mutatja be. Ugyanakkor az uniós csatlakozást követő Közép-Európából történő kivándorlás és a migráció európai kultúrára történő
hatása is terítékre kerül.

A február 11. és 14. között tartandó, „Interkulturális örökség és a fenntarthatóság összetettsége – Egy jövő-orientált közép-európai megközelítésben” című kurzus célja, hogy az érdeklődők – a jövő magyar, regionális és globális vezetői – tényeken alapuló döntési kompetenciáit erősítse, a döntéshozók és kutatók a tudásukat felelős cselekvésként kamatoztassák. Kiemelt figyelmet kap a prezentációk közül a körkörös gazdaság témájában elindított Kőszeg-Manhattan Project, ami a City University of New York és a kőszegi FTI – iASK (kollégák és diákok) együttműködésében valósul meg,

Bemutatkozik a vendéglátó FTI is, a kőszegi intézmény a kulturális örökség menedzsmenten és a fenntarthatósági elveken alapuló
tudományos projektjét, a KRAFT Társadalmi Innovációt mutatja be.

Erről annyit árultak el, hogy a Kreatív város – fenntartható vidék (KRAFT) egy társadalmi innováción keresztül megvalósuló regionális program, mely szerint egy város és környéke fejlesztésének sikerét döntő mértékben meghatározza az egyének, valamint a gazdasági és társadalmi szereplők hatékony hálózatos együttműködése.

Mint közölték, az a fajta együttműködés a helyi és regionális identitás ápolásával és erősítésével lehet teljes, amelynek záloga a kulturális örökség ehhez igazodó menedzsmentje. Így teremthető meg a személyes, ökológiai és társadalmi-gazdasági fenntarthatóság, ami a jövő záloga.

A rendezvény további programjáról itt lehet érdeklődni.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vojcsek
2019. január 30. 16:21
Százhalombatta
Vojcsek
2019. január 30. 16:21
Százhalombatta
duzur
2019. január 30. 11:58
Ha jól látom, a kép olyasmit mutat, hogy az oszlopokon álló épületek alá lehet bújni, ha a szabadban nem kellemes. Ez lehet egy jó megoldás, pláne, ha nem az autókat akarják ott tárolni...
duzur
2019. január 30. 11:55
A képen látható tér cseppet se mutat a jövöbe. Se a süvítö szelek, se az égetö napsütés, se a csapadék-zuhatag ellen nem nyújt védelmet. Ami kell az sok stabil zöld, aminek ágait nem tépi le könnyen a vihar. Sok ivóvízkút és felfrissülésre is alkalmas "zuhany" kell mindenütt. (Persze megfelelö vízminöséggel). A kis medencék, a különbözö kis állóvizek, nem biztos, hogy elég higénikusak a lehülni kivánók számára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!