Geciország

2019. január 16. 19:09

A kérdést a gimnazista leány kapcsán rosszul tesszük fel. Nem, nem az a baj, hogy így beszélt.

2019. január 16. 19:09
Orbán György
Töprengő

„Az üzenőfalamon értelmiségiek, egyebek mellett tanár ismerősök tömege gecizik lankadatlan buzgalommal, az egykoron megfeszíteni óhajtott fő fidesz-oligarchával boldog szellemi közösséget vállalva. (Igaz, mindezt amúgy entellektüel mód O1G rövidítésbe öltöztetve, ami nagyjából azzal ekvivalens, amikor a helyi széplelkű ribanc a kocsmai klotyóban fodros szalvétával fogja meg a kenyéradó szerszámot.) De dübörög a lófaszozás, kurvázás, bazmegolás és még oly sok minden, hogy – e téren egyébként igen alaposan művelt – szókincsem követni is alig bírja.

A kérdést tehát a gimnazista leány kapcsán rosszul tesszük fel.

Nem, nem az a baj, hogy így beszélt. Ő is termék, ennek a közbeszédnek a terméke. Ő nem ő: ő mi magunk vagyunk, ő a mi nevelésünk. Mindannyiunké, aki nem megy fel a színpadra, hogy elmondja: itt nem, kisanyám. Otthon apának, anyának, a haveroknak, a mittudomén kiknek igen, de itt, az ügyünknek nem. Mindannyiunké, aki tévéjébe, rádiójába, honlapjára be- és felengedi. Mindannyiunké, aki megvásárolja, kitünteti, közösséget vállal vele csak azért, mert ő is a mi csapatunknak szurkol, mert a saját frusztrációnk, elfojtottságunk, kielégítetlenségünk bármikor, szemünk rebbenése nélkül fölébe kerülhet egyébként melldöngetve rikoltozott erkölcsi értékeinknek.

A kislány egyébként nagy reményekkel tekinthet gyors politikai karriernek elébe.

Ha így folytatjuk, mindenképpen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeressZoltán
2019. január 18. 13:16
„Vajh ki ő, a nyájas ösmeretlen? Gondolva a hamar elfolyó rövid, gyötrő életre, igenis, nagyon nagy baj, hogy így beszél, - „Szép Ilonká”-ra inkább vágynék - és még nagyobb probléma, hogy ez sokak számára imponál. Kár, hogy csorbul a szellem, torzul a lélek. Sajna’ láttunk már nem egy szépen nőtt virágot elhajolni belső baj miatt.
koronaszepe
2019. január 17. 15:43
Orbán egy geci! (Bayer Zsolt is geci!) http://nol.hu/belfold/20100817-hazaarulozastol_a_kommunikacios_osztaly_vezeteseig-775391
zolka50.50
2019. január 17. 15:40
A 24.hu által meghamisított cikk: https://fuhu.hu/a-rossz-zsido-basler-zeitung/
koronaszepe
2019. január 17. 15:37
"A kislány egyébként nagy reményekkel tekinthet gyors politikai karriernek elébe. Ha így folytatjuk, mindenképpen.” https://hu.wikipedia.org/wiki/Loppert_D%C3%A1niel
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!