Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Kamaszok a politikában: Fegyőr és a cicitapasz

2019. január 16. 11:46

Nagyjából addig motiváltak, amíg rongálni kell meg cicitapasszal az utcára vonulni.

2019. január 16. 11:46
Horváth Zsófia
Origo.hu/888

„A Momentum szerint ők a rendszerváltáskori Fidesz; csupán azért, mert Orbán Viktor akkor a diktatúra ellen lázadt, és szerintük most ők is ezt teszik. Persze az mellékes, hogy egy diktatúrában az utcára vonulni se lehetne, nemhogy rendőrök arcába dobni a füstgránátot, de hát egy budai elkényeztetett ficsúrnak az is diktatúra, ha szobafogságot kap.

Mivel az életkorukat tartják a legnagyobb erőforrásnak, garantált, hogy az övék is csak egy újabb hanyatlástörténet. Ragaszkodnak a nemzedéki politizálásukhoz, de el vannak veszve, nem találják az igazi kapcsolódási felületet a választópolgárokhoz. Persze semmi jelentősége nincs ennek a nemzedéki politizálásnak, hiszen kizárólag csak a sajátjaiknak üzennek, ezzel pedig magukat szorítják zsákutcába. Ráadásul a »sajátjaik« pedig korlátozottan mutatnak érdeklődést a politika iránt, nagyjából addig motiváltak, amíg rongálni kell meg cicitapasszal az utcára vonulni, de szavazni már egyáltalán nem biztos, hogy elmennének.

Kérdés tehát, hogy kilépnek-e a nemzedéki politizálás (maguk alkotta) zárt dobozából. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy nem, legalábbis vezéralakjaik kamaszos viselkedése nem erre enged következtetni.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2019. január 17. 15:37
JÓ MŰSOR! Pimasz beszélgetésekre készül G. Fodor Gábor. Nyolcas címmel új műsor indul vasárnap estétől az ECHO TV-n. G. Fodor Gábor, az új műsor házigazdája az ECHO TV Jó reggelt! című műsorának pénteki adásában elmondta, pimasz beszélgetésekre készül, nem a konfliktuson van a hangsúly, hanem arról van szó, hogy érdekes problémákról érdekes beszélgetések szülessenek. Az új műsorban szó lesz a migrációról, sajtószabadságról, illetve olyan témákról, amelyek érintik a globalizmus és a nemeztállamok konfliktusait. G. Fodor Gábor úgy fogalmazott, nem a csatakiáltásokról fog szólni a műsor, hanem arról, hogy vannak olyan kérdések, olyan mély problémák, melyek meghatározzák életünket, ezekről talán kevesebbet beszélünk olyan szemüveggel, ami nem a politikai csatakiáltások logikája. A műsor Nyolcas címe arra is utal, hogy nyolc idézet, állítás, bejátszás fogja tagolni a dinamikusnak ígérkező beszélgetéseket. G. Fodor Gábor elmondta, a feladatra nem úgy készül, mint műsorvezetés, hanem mint beszélgetőtárs, célja, hogy „részt vegyen” a beszélgetésekben és kendőzetlenül ki lehessen mondani az igazságot. A Nyolcas című műsor adása MINDEN vasárnap 19 óra 10 perckor kezdődik az ECHO TV-n Teljes beszélgetés:
Mutimi
2019. január 16. 15:39
Jó ideje azt gondolom, hogy Fegyőrt sokat kell beszéltetni. Több érv nem szükséges velük szemben. Hihetetlen butaságokat mond. Az ikonikus 5 pontjukat sem bírta felsorolni.
Magnólia
2019. január 16. 15:35
"Mivel az életkorukat tartják a legnagyobb erőforrásnak, garantált, hogy az övék is csak egy újabb hanyatlástörténet." Az életkor az amit senki nem maga határoz meg, és semmi dicsekedni valója nincs vele. Ez csak egy átmeneti állapot, és igen gyorsan rohannak az évek. Ahogy elnézem az utolsó 3 korosztályt egyre satnyul a felhozatal, sajnos gyengülünk, ezért fog a feketeafrika "életerős" garnitúrája legyőzni minket. Odáig vannak a XXI. századdal, meg a technikával, de ha elveszne a telójuk talán haza se találnának.
balbako_
2019. január 16. 15:14
Mostanában úgy is sokat foglalkoznak a sajátos nevelési igényű gyerekekkel igen helyesen. Ezt ki kéne terjeszteni azokra akiknek szülei, nagyszülei, dédszülei ávósok, kommunisták vagy SZDSZ-esek voltak. Specialistáknak kéne az agyukból az aberrált viselkedést törölni és legalább addig a szintig felhozni őket, hogy ne ártsanak a társadalomnak. (Meggyógyításuk a tudomány mai állása mellett lehetetlen)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!