Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

The New York Times: Az FBI 2017-ben nyomozást indított Trump ellen

2019. január 12. 09:24

A cikkre Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő reagált, és „abszurdnak" nevezte a lap állításait.

2019. január 12. 09:24

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, mert az volt a benyomása, hogy orosz érdekeket szolgál – állította a The New York Times című napilap az internetes oldalán szombat hajnalban.

A lap névtelen forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a vizsgálatot James Comey akkori FBI-igazgató 2017 májusi menesztése után indították el. 

A nyomozás – a The New York Times szerint – két szálon indult: az elhárítás azt vizsgálta, hogy Donald Trump tudatosan vagy öntudatlanul dolgozott-e Moszkva javára, a bűnügyi nyomozás pedig azzal foglalkozott, hogy Comey menesztésével az elnök akadályozta-e az igazságszolgáltatást. 

A lap állítása szerint a vizsgálat nagyon rövid idő alatt „beolvadt" a Robert Mueller különleges ügyész vezette bizottság vizsgálataiba, amelyek azt firtatják, történt-e összejátszás a 2016-os elnökválasztási kampány idején Donald Trump kampánycsapatának munkatársai és oroszok között. Erre a bizottság eddig nem talált bizonyítékokat, Trump azon korábbi munkatársait, akiket elítéltek, más – elsősorban korábbi gazdasági bűncselekményeik – miatt vontak felelősségre. 

A The New York Times nem írt arról, hogy milyen következtetésekre juthattak az FBI nyomozásai. 

A cikkre Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő azonnal reagált, „abszurdnak" nevezte a lap állításait. „James Comeyt azért menesztették, mert kegyvesztett pártkatona volt, akkori helyettesét, Andrew McCabe-et pedig, aki közismert hazudozó, az FBI rúgta ki" – hangsúlyozta. Leszögezte egyúttal Trump elődjére utalva: „Barack Obama elnökkel ellentétben, aki hagyta, hogy Oroszország és más külföldi ellenfeleink erőszakoskodjanak Amerikával, Trump elnök kemény Oroszországgal".(MTI)

A The New York Times korábban is írt botrányt kavaró cikkeket a jelenlegi amerikai elnökről: egyszer azt írták, hogy Trump segített a szüleinek adót csalni, máskor a Trump-kormány egy állítólagos munkatársának névtelen levelét közölték

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Világpanoráma
2019. január 12. 16:21
Salvini látja a lengyel-olasz tengely esélyét: https://vilagpanorama.hu/2019/01/12/salvini-latja-a-lengyel-olasz-tengely-eselyet/
Peter8811
2019. január 12. 11:42
New-York Times egyelő Népszabadság
Senye Péter
2019. január 12. 10:37
Változnak az idők. Valamikor a cucilista országok kommunista vezetői egymás között keresték az imperialista ügynököket.
zakar zoltán béla
2019. január 12. 10:02
Hülye hatalomvágyó sügérek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!