„Adózzunk tisztelettel a magyar hősök emlékének!” – Hetvenhat éve vette kezdetét a doni áttörés

2019. január 12. 13:28

A tragédiában több mint 100 ezer magyar katona halt meg, akik többsége ma is jeltelen sírban nyugszik.

2019. január 12. 13:28

Több helyen is megemlékezést tartottak az 1943. január 12-i doni áttörés 76. évfordulója alkalmából. 

A Magyar Királyi 2. Hadsereg elesett hőseinek emlékére ünnepi megemlékezést és koszorúzást tartottak Budapesten, a Ludovika Campus előtt.

A meghívott vendégek mellett megjelentek az egyetem és a karok vezetői, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség szervezeteinek és a társfegyveres testületek képviselői, a Hadtudományi és Honvédtiszképző Kar állománya és honvéd tisztjelöltjei, valamint a Magyar Tartalékosok Szövetségének hagyományőrzői. A protestáns és a katolikus tábori lelkészek, valamint a Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátus főrabbijának imádságát követően, a megjelentek néma főhajtással tisztelegtek az elesettek emléke előtt január 10-én délután.

Közösen emlékeztek a Veszprémben települt katonai szervezetek a 2. Magyar Hadsereg doni katasztrófájának áldozataira a Szent Imre templomban, január 11-én.

Megemlékező beszédében Óvári-Nagy Andrea százados (MH 54. Veszprém Radarezred) vázolta a Don-kanyarban bekövetkezett katasztrófa legfőbb morális kérdését, miszerint vajon a hadsereg parancsnoka, Jány Gusztáv vezérezredes milyen tényezőket mérlegelve (ha mérlegelhetett egyáltalán) hozta meg parancsait.

„Utólag már nem tudunk változtatni a történteken. Egy biztos: akkor és ott dönteni kellett. Mi, a jelenben csak egyet tehetünk: emlékeznünk kell megfagyott bajtársainkra, és mindazokra, akik valamilyen módon részesei voltak a tragédiának” – hangsúlyozta a százados.

Az elesett bajtársak lelki üdvéért Szabó György  alezredes, református tábori lelkész mondott imát.

A második világháború idején, a Don-kanyarban napok alatt szinte teljesen megsemmisült a 2. magyar hadsereg. A 75 évvel ezelőtti tragédiában több mint 100 ezer magyar katona halt meg, akik többsége ma is jeltelen sírban nyugszik. 

(Honvédelem.hu)

Összesen 262 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
miroslav
2019. január 13. 14:38
"Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk!"
istvánkeve
2019. január 13. 13:50
Ismeri valaki az alábbi mondatot: "Nem azé a haza aki meghal érte, hanem azé aki teleszüli gyerekkel!"
istvánkeve
2019. január 13. 12:47
Tudja valaki, hogy Jány Gusztáv hol, melyik lövészárokban halt hösi halált ?
Agricola
2019. január 12. 19:23
A 2. hadsereg 1943 januárja és 1943 áprilisa között mintegy 42 ezer hősi halottat és eltűntet, 26 ezer szovjet hadifogságba került katonát és munkaszolgálatost, továbbá 28 ezer hazaszállított sebesültet veszített. A szerző történész, egyetemi tanár, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója Szakály Sándor
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!