Halasztás Tőkés László perében

2019. január 11. 22:26

Március 8-ára halasztották az EP-képviselő perében a péntekre elrendelt tanúmeghallgatást, ugyanis jelezte a tolmács, nem tud megjelenni az ülésen.

2019. január 11. 22:26

Az EP-képviselő sajtóirodájának pénteki közleménye szerint annak az erkölcsi kártérítési pernek a fellebbviteli szakaszáról van szól, amelyet Tőkés László indított az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen.

Filip Teodorescu, a Securitate – az egykori kommunista titkosrendőrség – kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpes, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója azt állította 2014 szeptemberében az Antena 3 hírtelevízió műsorában, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt.

Ezt a volt temesvári lelkésznek egy 20 ezer lejnyi magyarországi egyházi adomány átvételéről 1989 októberében írt elismervényével próbálták alátámasztani. Szerintük az adomány kézbesítőitől a román-magyar határon elkobzott elismervény azt bizonyítja, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálatnak dolgozott, és ezért pénzt is kapott.

Az ügyben már született egy elsőfokú döntés, azonban a fellebbviteli fórumot jelentő bukaresti ítélőtábla Kincses Előd ügyvéd indítványára tavaly májusban elrendelte két olyan magyarországi tanú meghallgatását, akik igazolhatják, hogy a szóban forgó összeg az üldözött, nélkülöző lelkészcsalád megsegítésére gyűjtött önzetlen adomány volt. Egyikük meghallgatására került volna most sor. ezt halasztották március elejére.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Knerten
2019. január 13. 02:09
Mocsok egy banda ez a román, na. Igyekszem nem utálni őket, de minél régebb óta figyelem őket, annál kevésbé sikerül. A mi MTI-nk meg szégyellheti magát emiatt a címadás miatt, mert úgy tűnik, mintha legalábbis valami büntetőper vádlottja lenne Tőkés püspök.
balbako_
2019. január 12. 07:37
Akkor ez nem Tőkés pere, hanem a szekusok pere.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!