Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Hihetetlen gyűjteményt találták egy pécsi ház padlásán

2019. január 10. 22:39

Több ezer, a két világháború között készült fényképnegatív került elő.

2019. január 10. 22:39

Az 1920-as és 1940-es évek közötti időszakból származó, az akkori pécsi életet bemutató mintegy 5-7000 fotográfiai üvegnegatív került elő egy pécsi belvárosi ház padlásáról. A felvételeket – restaurálás után – egy honlapon mutatják be – jelentették be csütörtökön az értékmentésben részt vevő felek a baranyai megyeszékhelyen.

Tímár Krisztián, a Gerillart Egyesület vezetője úgy fogalmazott: „egy egészen különleges anyagot sikerült véletlenül megtalálnunk egy, a történelmi belvárosban lévő épület padlásán, egy rejtett zugban".

A becslése szerint 5-7000 darabra tehető üvegnegatívok készítője egyelőre még ismeretlen, de az eddigi vizsgálataik alapján feltehetően egy fotós több évtizedet átölelő életművéről lehet szó. A fotográfus kilétét szakértők bevonásával, levéltári kutatásokkal próbálják kideríteni – mondta, megjegyezve, hogy ennek sikerére jó esélyt lát.

Porszász Áron, a fotók restaurálását végző fotóművész közölte: a fotótörténetben egyedi leletet jelentő teljes anyag mintegy öt százalékát nézték át eddig. Azok között portrék, katonaportrék, elsőáldozási és esküvői képek, valamint enteriőrök is találhatóak.

Az üvegnegatívok állapotára térve elmondta, hogy várhatóan fél év „aktív munka" lesz megmenteni a felvételeket. Azokat egyebek mellett megtisztítják, digitalizálják és katalogizálják – jelezte Porszász Áron, hozzátéve, hogy a leletek mintegy 20 százaléka darabokban került elő.

Az eseményen elhangzott, hogy a feldolgozott anyagot a www.pecsanno.hu oldalon tervezik bemutatni, az első 500 felvételt várhatóan fél év múlva teszik közzé, majd folyamatosan – hetente száz képpel – bővítik az állományt. A legérdekesebb fotókat a Nick Galériában, kiállításon is bemutatják, illetve fotóalbum formájában is megjelentetik majd.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester az értékmentés fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy az előkerült anyag felbecsülhetetlen értékű, ugyanis bemutatja az akkori szokásokat, öltözködési kultúrát, hagyományokat, és számos különleges kültéri felvételt is tartalmaz.

A városvezető, aki a létrehozandó honlapot a múltkutatás izgalmas eszközének nevezte, kitért arra is, hogy a pécsi önkormányzat támogatást nyújt az anyag megmentéséhez és konzerválásához.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kozmosz
2019. január 11. 09:48
Hatalmas mennyiség. Remélem Pécs múltjának ismerte kibővül ezáltal..
IV. Fawkes
2019. január 11. 06:13
Úgy gondolnám, hogy ennek a gyűjteménynek (legalábbis a digitalizált képeknek) a Fortepanon lenne a helye, persze ettől függetlenül lehet egy saját lapot indítani neki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!