Aki jobboldali, az ne is egyék!

2019. január 10. 16:46

Sok mindennel lehet vádolni az ellenzéket, de azzal nem, hogy nem képesek hétről hétre újabb baromsággal előállni.

2019. január 10. 16:46
Paranoid Android
Paranoid Android
Ki ette meg?

„Sok mindennel lehet vádolni az ultraliberális ellenzéket, de azzal nem, hogy nem képesek hétről hétre egy újabb, még az eddigieknél is idegesítőbb baromsággal előállni.

Legutóbbi leleplezésük központi eleme az, hogy a jobboldaliak is esznek. Ami magától értetődően csak is elevés lehet, ha egy jobboldali eszik vagy a sajátjait merészeli megetetni, akkor egyszerűen a szegény muszlim menekült (ősz szakállas) gyerekek elől eszi el a táplálékot. Vagy a szegények elől. Vagy a demokraták elől. A sor végtelenségig bővíthető…

Az új helyre költözött Miniszterelnöki Hivatal dolgozói ugyanis munkahelyükhöz egy menzát is kaptak, ahol a szokásos menü áráért kaphatnak egy szokásos menüt. Ahogy ez a hivatal korábbi helyén, a parlamentben is volt.

Nagyjából ugyanannyiért és nagyjából ugyanazt, hiszen a szolgáltató neves étterem ugyanaz.

Ez a ténykörülmény, hogy egy normális árú, de minőségi menza üzemel a miniszterelnökségen, olyan hisztirohamot váltott ki egyes ellenzékieknél, mintha őket fogyasztaná el éppen egy kormánypárti képviselő (nyersen, savanyúság nélkül). Csodálom is, hogy ezzel nem vádolták meg Németh Szilárdot például, mert tőle valami miatt a szokásosnál is jobban félnek. Vagy legalább azzal a kormánypárti frakciókat azzal, hogy nekik nagyobb húst adnak a konyhás nénik.

Értem én, hogy a söjtöri trakta fájó emlék a liberálisok hadastyán kommunikációs szakembereinek, és azért felsírnak, ha minőségi kaját látnak látványos tálalásban, tehát naponta, mert ez a fajta kommunikációs szakma jól fizet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. január 12. 10:18
Márki Zay Péter elment vadászni, Fekete Gyér András lelőtte, Gyurcsány Ferenc hazavitte, Szél Bernadett megpucolta és az iciripiciri Orbán menzaáron mind megette.
kgyula
2019. január 11. 19:23
Úgy általában nem tudom, kinek kell és kinek nem kellene ennie, de Paranoid Androidnak talán inkább nem kellene. Nem azért, mert jobboldali, hanem mert egy húgyagyú barom.
kgyula
2019. január 11. 19:23
Úgy általában nem tudom, kinek kell és kinek nem kellene ennie, de Paranoid Androidnak talán inkább nem kellene. Nem azért, mert jobboldali, hanem mert egy húgyagyú barom.
Európai téridő
2019. január 11. 07:59
Ja, hogy a Parlamenti menzát is a Gundel üzemelteti? Mekkora g...ládák ezek a balfékek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!