Orbán Viktor „megfutamodását” látta a Kormányinfón a DK

2019. január 10. 15:02

Arató Gergelyt, az ellenzéki párt képviselőjét nem engedték be a kormányfő által tartott Kormányinfóra.

2019. január 10. 15:02

A DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök gyáván megfutamodott a valódi kérdések elől: Arató Gergely frakcióvezető-helyettes csütörtökön, a kormányfő sajtótájékoztatóját követően újságíróknak azt mondta: pártja szerint „az európai értékek és a magyar demokrácia arcon köpése, hogy Orbán Viktor az utóbbi években kizárólag a saját lakájmédiájának adott interjút”.

A miniszterelnök most is újságírókat tiltott ki a sajtótájékoztatóról, saját „mikrofonállványainak” mondta el az előre megírt propagandaszövegeket – tette hozzá. Kifogásolta, hogy ellenzéki képviselőként nem engedték be a sajtótájékoztatóra, hogy meggyőződhessen arról, az újságírók valóban feltehetik a kérdéseiket.

Mint a képviselő azt elmondta, szerinte nem válaszolt például arra, miért vásárolt a honvédség „luxusgépeket” az ő utaztatására, nem hangozhattak el kérdések a volt macedón miniszterelnök Magyarországra jövetelével kapcsolatban, sem arról, mit szól „Szakály Sándor kormányzati főtörténész antiszemita szövegeihez”. Hozzátette: ezeket pártja felteszi a kormányfőnek a jövőben. Egyben felajánlotta az újságíróknak, hogy ha elküldik saját kérdéseiket a DK-nak, a párt azokat elmondja a parlamentben.

Nyilatkozatában kifogásolta azt is, hogy bár a Fidesz az Európai Néppárt tagja, Orbán Viktor mégis bírálta uniós pártcsaládját. Közölte: EP-képviselőjük, Molnár Csaba az Európai Néppárt frakcióvezetőjéhez, Mandred Weberhez fordult a többi között a kormányfő azon kijelentés miatt, miszerint a brazil elnöknél találta meg a kereszténydemokrata értékeket, akit Arató Gergely „gyilkosságokat támogatónak” titulált. Szerinte a Fideszt ki kell zárni az Európai Néppártból.

Kérdésre válaszolva elmondta: pártja azért nem vett részt az LMP által kezdeményezett egyeztetésen a túlóratörvényről, mert szerintük a kérdést elsősorban a szakszervezeteknek kell kézben tartaniuk. Beszámolt arról is, hogy bár a Miniszterelnökségtől kaptak a Gundel étteremmel kötött szerződéseket, szeretnének az összesbe betekinteni, azokat csak együttesen tudják értékelni.

(MTI)

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. január 11. 11:31
Arató meg az egész DK EGY TÖMÉNY BÉLGÁZ--magyarán fing. Én is "megfutamodok"-megfutamodNÉK akkora fingbüdösségtől, amit ez az Arató áraszt és terjeszt maga körül. Pfúj!
nyugalom
2019. január 10. 20:04
Arato miota ujsagiro?
DrPepper
2019. január 10. 19:10
Valakinek kezdeményeznie kellene a DK kizárását a akármelyik EP-s pártcsaládból, mivel rabszolgának nevezte azokat az EU-országokat, ahol a 416 órás túlóra-szabályozás van érvényben.
Anonymtalan
2019. január 10. 19:10
De már bocsánat Gyurcsány nem azt is mondta eleve, hogy nem szabad bemenni, mert azzal legitimálják Orbánt, mint demokratát. Akkor most ez minek is akarta volna megszegni a főnöke utasítását? :D Degenerált Kretének.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!