MSZP-Párbeszéd: Hazudott a miniszterelnök

2019. január 10. 15:19

Az MSZP és a Párbeszéd Európa-párti kampányt kezd az „Európa-ellenes orbáni kormányzattal" szemben.

2019. január 10. 15:19

Az MSZP és a Párbeszéd szerint Orbán Viktor miniszterelnök hazudott, nem a magyar valóságról beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján. A két ellenzéki párt Európa-párti, „magyar hazafi" kampányt kezd a kormányzat Európa-ellenes kampányával szemben – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője Ujhelyi Istvánnal, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselőjével közösen tartott csütörtökön Budapesten.

Szabó Tímea Orbán folyamatosan hazudozott

Szabó Tímea azt mondta, Orbán Viktor az idei első kormányinfón folyamatosan hazudozott, nem beszélt a magyar egészségügy, az oktatás és a bérek valóságos helyzetéről. Az ellenzéki politikus közölte, miközben a miniszterelnök szerint zéró tolerancia van a korrupcióval szemben, minden nemzetközi felmérés szerint virágzik Magyarországon a korrupció. Szerinte árulkodó volt az, hogy a kormányfő nem válaszolt azokra a kérdésekre, hogyan lett egy gázszerelőből, Mészáros Lőrincből az ország leggazdagabb embere tavaly. Elmondta, Orbán Viktor csak akkor nem foglalkozik az üzlettel, ha saját családjáról, haverjairól van szó. Szóvá tette, hogy még mindig 35 százalék felett van az egyszemélyes közbeszerzések aránya, ez pedig magasabb szám, mint 2010 előtt volt. Szabó Tímea szerint a külföldön munkát vállalt magyarok nem kalandvágyból és nyelvtanulás céljából távoztak az országból, hanem mert itthon nem találtak munkát és munkavállalói jogaik is gyengék.

A munka törvénykönyvének módosításával kapcsolatban rögzítette: a magyar emberek 85 százaléka elítéli a „rabszolgatörvényt", Orbán Viktor azonban nem foglalkozik velük. Szerinte a kormányfő a törvénnyel saját oligarcháinak és a külföldi nagybefektetőknek kedvezett.

A Párbeszéd és az MSZP továbbra is küzdeni fog a kormány leváltásáért, a rabszolgatörvény visszavonásáért – közölte.

Ujhelyi István értékelése szerint Orbán Viktor megkezdte EP-kampányát, „izzadságszagú kísérletet" tett arra, hogy a valóságot elhazudva felülírja „az utca" követeléseit, ezért nem szólt a „rabszolgatörvényről".

Európa-párti kampányt kezdenek a kormányzattal szemben

Azt mondta, az MSZP és a Párbeszéd Európa-párti kampányt kezd az Európa-ellenes orbáni kormányzattal szemben.

Hangsúlyozta, nem támogatják az illegális migrációt. Az EU nem menekülteket, migránsokat, illegális betelepülőket akar Magyarországra erőltetni, hanem az értékeit, a demokráciát és azokat a forrásokat, amelyek révén Magyarország már eddig is gazdagodott, fejlődött – hangoztatta.

Ujhelyi István szerint a magyar emberek csak azért tartanak az illegális bevándorlóktól, mert Orbán Viktor azt hazudja nekik hónapok óta, hogy ez a veszélyhelyzet. A veszélyhelyzet az, hogy Európa vagy orbánisztán lesz-e a jövőnk - mondta.

Kérdésre válaszolva Szabó Tímea elmondta, nem folyik arról egyeztetés, hogy az ellenzéki pártok közös EP-listán indulnak.

Ujhelyi István – aki az MSZP EP-kampányfőnöke is – közölte, nem közös EP-listáról tárgyaltak az ellenzéki erők, hanem közös mozgósító kampányról, amelynek révén minden Európa-párti magyart felhívnak a közös európai értékek támogatására.

Értékelése szerint Orbán Viktor sajtótájékoztatójából az is kiderült, a miniszterelnök úgy fél az ellenzék együttműködésétől,  mint „ördög a tömjénfüsttől". Ha fél ettől, akkor ez azt mutatja az ellenzéknek, hogy jó úton jár – jegyezte.

Szabó Tímea kitért arra, az MSZP-Párbeszéd meggyőződése szerint az EP-választáson az ellenzék akkor tudna érdemben a Fidesz-KDNP kihívója lenni, ha közös listán indulna, de nem akarják az ellenzéki egységet megakasztani azzal, hogy erről folyjanak a viták.

(MTI)

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
emmaerzsebet
2019. január 11. 11:28
Talán itt lenne az ideje, hogy végre a színész-politikus előadóművészek elegánsan visszavonuljanak műhelyükbe és elismerjék, "ellenzékként" nagyon rosszul csinálnak valamit... Az emberek nem birkák, nem buták, és igenis ezt a kormányt választották! Persze lehet Sargentini asszonyhoz futni, lehet trágár szavakkal tüntetni, de ezek ismét a gyávaságukról és az intelligencia hiányáról tett tanúbizonyságot... (Ja, bocsánat: szrtájkolni! :)
áfonya
2019. január 11. 05:36
Liberálfasiszta diktatúra uralja az egykor műveltebb Nyugatot, de van pofájuk bennünket oktatni demokráciából. Oly korban élünk, amikor a nemzet értékei, a nemzeti érzés, a hazaszeretet, a hagyományos családi értékek, a házasság szent köteléke, a szólásszabadság, mind egytől-egyig a liberalizmus célpontjaivá válnak. Értem ezalatt azt, hogy ezen értékek védőit pont azok támadják majd a legjobban, akik a szólásszabadságot hangoztatják, de a liberálistól eltérő véleményeket eltiporják. Akik magukat antifasisztának nevezik, de viselkedésükben és magatartásukban megegyeznek a valódi fasisztákkal (akik megbélyegeznek - rasszista, antiszemita, trumpista, diktatúrapárti, kirekesztő, fajgyűlölő....stb - mindenkit) és a fenyegetés már tettlegességbe, támadásba, agresszióba csap át mindazok ellen, akik nem osztják nézeteiket (lásd Antifa, Black Lives Matter.., vagy magukat civilnek kiadó felforgató csoportok)
Vakfolt
2019. január 10. 19:17
Már csak az a kérdés, hogy hogyan fogtok a hazafias hazafikat találni, hazaárulók?
írmag
2019. január 10. 19:03
A bevezető kép és a közlés természetesen a hazugság hazugsága.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!