Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Tényleg akkora hülyeség a közös ellenzéki EP-lista MSZP-s ötlete, mint ahogy első blikkre látszik?

2019. január 08. 15:55

Ennyire korán egységfrontot alkotniuk, ráadáson egy olyan választáson, ahol ennek nincsen égető fontossága, meglehetős hazardírozásnak tűnik.

2019. január 08. 15:55
Szily László
Szily László
444

„Elvileg persze elképzelhető lenne az is, hogy az ellenzék egyszeri akcióként marketingolja  a teljes összefogást az EP-választásokon, hogy ne kösse gúzsba saját magát ennyire előre. De mivel ők maguk ismételgetik évek óta azt, hogy a választási törvény miatt igazából az összefogás lenne a megoldás, könnyen lehet, hogy a közvélemény felé rosszul venné ki magát, hogy ha egyszer tényleg összejött a dolog és még választási sikert is hozott nekik, akkor később miért válnak mégis külön.

Nem is beszélve arról, hogy a Fidesz-kormány a totális kommunikációs túlsúlyát kihasználva innentől három évig tolhatná - közpénzből és minden elképzelhető felületen - a propagandát a széthúzó ellenzékről, az árpádsávos-zöld-neoliberális koalíció széteséséről, az országgyűlési választások előtt külön ráerősítve arra, hogy ennek a fényében mi várható, ha ők győznek. 

Ami azt jelenti, hogy ha már most összeáll a Párbeszédtől a Jobbikig tartó Legújabb Népfront, akkor annak tagjai jó három éven át nemhogy nem mutathatják meg, hogy mekkora különbségek vannak közöttük, hanem folyamatosan jó képet kell vágniuk mindenhez és vállt vállnak vetve politizálniuk. Ilyesmi eddig hetekre sem sikerült annak az ellenzéknek, aminek a párt- és személyi összetétele a Momentum megjelenését és az Együtt kiesését leszámítva 8 éve lényegében változatlan. A közös listával olyan terhet vennének a nyakukba, amiről még azt is nehéz elképzelni, hogy az őszi önkormányzati választásokig hurcolni tudják, nemhogy 2022 tavaszáig. Józan mérlegelés után ki alapozná arra a saját politikai karrierjét és főleg Magyarország demokratikus jövőjét, hogy az önmagában is majdnem tuti befutó Gyurcsány Ferenc, a NER-milliárdos Ungár Péter és mondjuk a jobbikos Hegedüs Lórántné három éven át fegyelmezett egységben, kibeszélés és kiugrás nélkül fog menetelni a remélt választási győzelem felé? 

Ennyire korán egységfrontot alkotniuk, ráadáson egy olyan választáson, ahol ennek nincsen égető fontossága, meglehetős hazardírozásnak tűnik.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Volo
2019. január 09. 21:01
A bableves nagyon jó. A töltött káposzta is. A mákos tészta is bár nem mindenki szereti. A kovászos uborka is fenomenális. A jó pörköltről nem is beszélve. De az egész egyben össze keverve MOSLÉK!
simonvitéz
2019. január 09. 11:01
Ugyan már, felejtsd már el, hogy Orbánnak súlya van a Néppárton belül! Ugyanis ott már régóta szart sem tud elérni. (pl. Juncker megválasztása, tavaris -szargentini jelentés stb.) Nem barátom, Orbán szavának van egyre nagyobb sulya, mégpedig a nyugat európai emberek körében. Ettől rettegnek néppártiak, szocik, liberálisok. A néppárt amúgy is már elég nehezen különböztethető meg a libsiktol. Nehogy már azt gondold, hogy mondjuk a Fidesznek most van mondjuk 12 képviselője, amivel hú de baromira nagy súlya van, ha meg mondjuk lesz 11, netán nagyon valószínűtlen esetben 10, akkor egyszerre pihekonnyu, súlytalan balerinává válik.Egy 700 fős testületben!
orbán egy zseni
2019. január 08. 21:47
Nem hülyeség a közös lista, mert így egyszerre lehet elzavarni az összes alkalmatlant.
Rasdi
2019. január 08. 19:29
ez az egész összefogásosdi akkor fog szétesni, amikor a listahelyeket kezdik osztogatni. Vérremenő harc megy majd a lista első öt helyéért. Mert ennyi talán benne lenne. De ez a "harc" szétmálasztja az egész elképzelést.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!