Brit külügyminiszter: Egyelőre bele kell törődni Aszad hatalmon maradásába

2019. január 03. 14:54

Brit kormánytisztviselő most első ízben beszélt nyilvánosan arról, hogy a Nyugat ez idő szerint kénytelen beletörődni Aszad hatalmon maradásába.

2019. január 03. 14:54

A brit külügyminiszter szerint a Nyugatnak egyelőre bele kell törődnie, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmon marad. Jeremy Hunt a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva csütörtökön kijelentette: London régóta vallott álláspontja az, hogy a jelenlegi szíriai rezsimmel nem teremthető tartós béke Szíriában. „Sajnálkozással kell megállapítanunk azonban, hogy (Aszad) még egy ideig hatalmon lesz a neki nyújtott orosz segítség miatt" – tette hozzá.

Jeremy Hunt szerint Oroszország úgy értékelheti a helyzetet, hogy Szíriában befolyási övezetet nyert magának.„A mi válaszunk erre az, hogy ez így van, de (Oroszország) ezzel felelősséget is magára vett". Ha ugyanis Moszkva részese akar lenni a szíriai folyamatoknak, akkor neki kell biztosítania a tényleges béke megteremtését Szíriában, és ez annak garantálását is jelenti, hogy Aszad nem vet be vegyi fegyvereket saját népe ellen – mondta a brit külügyminiszter.

Brit kormánytisztviselő most első ízben beszélt nyilvánosan arról, hogy a Nyugat ez idő szerint kénytelen beletörődni Aszad hatalmon maradásába, London azonban már korábban egyértelmű utalásokat tett arra, hogy Oroszország feladatának tartja a szíriai rezsim féken tartását és a békés rendezés előmozdítását.

Jeremy Hunt hivatali elődje, Boris Johnson tavaly a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: kizárólag Oroszország tudja a tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a szíriai elnököt, „és nagyszerű lenne, ha ezt meg is tenné".

Johnson a szíriai katonai létesítmények ellen tavaly áprilisban végrehajtott, összehangolt amerikai-brit-francia légitámadás után, egy újságcikkben külön is hangsúlyozta: a nyugati katonai akció résztvevői nem Oroszország szíriai stratégiai célkitűzéseinek akadályozására tettek kísérletet, és a légicsapások nem jelentették Nagy-Britannia vagy általában a Nyugat szíriai szerepvállalásának eszkalációját.

A tavaly áprilisi nyugati légitámadás előzményeként a nyugati szövetségesek szerint a szíriai hadsereg vegyifegyver-támadást követett el a Damaszkuszhoz közeli Dúma városában, ezt azonban a szíriai kormány és Oroszország is tagadta.

(MTI)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
teljesenertelmetlen
2019. január 03. 23:50
Trump otthagyja őket, ők meg farokbehúzva eloldalognak, mielőtt Putyin rálép... Ebből is látszik, mennyit ér az EU a mai világpolitikában. Nagyjából az USA, Oroszország, Törökország és Kína focizza le a meccset, az EU max. labdaszedő lehet.
hátakkor
2019. január 03. 21:02
Theresa maradàsànak kisebb az esélye
hátakkor
2019. január 03. 20:58
Ez van sràcok. A beletörődés. Kàr volt a fél világot feldúlni.
packó_
2019. január 03. 20:18
Én konzervatívként ugyancsak hiszek a demokráciában. Azt hiszem, hogy ennek a brit faszinak az eszmefuttatásából egy dolog maradt ki: A szíriaiak vajon akarják-e Aszadot, vagy valaki mást akarnak? Nekem úgy tűnik, hogy eléggé kiálltak Aszad mellett, mégha az oroszok besegítettek is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!