Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Ferenc pápa: Elfogadhatatlan, hogy egyesek mindenért a migránsokat okolják

2018. december 18. 14:13

Az egyházfő méltatta az ENSZ globális migrációs csomagját.

2018. december 18. 14:13

Elfogadhatatlanok a politikában azok a hangok, amelyek mindenért a migránsokat okolják, és megfosztják a szegényeket az őket megillető jogoktól – idézi Ferenc pápa szavait a Vatikán által kedden kibocsátott békeüzenet.

A nyolcvankét éves egyházfő, aki a január 1-jei béke világnapjának kapcsán tartott beszédet, korábban már többször szót emelt a migránsok érdekében, és most is hangsúlyozta, hogy egyetlen politikusnak sem szabad a céljai elérése érdekében a migránsok elleni idegengyűlöletet, illetve rasszizmust és nacionalizmust felhasználnia. Úgy vélte, a nacionalizmus fenyegeti a világbékét, mert lerombolja az emberek egymás közti bizalmát a globalizálódó világban.

Hangsúlyozta, hogy a politika legfontosabb feladata a béke megteremtése. Nyilatkozatában több olyan súlyos hibát említett, amely szerinte rossz hatással van a közéletre, egyebek mellett a rasszizmust, az állami pénzek hűtlen kezelését, és a környezetvédelem elhanyagolását.

Múlt héten a pápa méltatta az ENSZ globális migrációs csomagját mint olyan eszközt, amely révén felelősséggel, szolidaritással és könyörülettel lehet segíteni azokat, aki elhagyják hazájukat. Az ezzel kapcsolatos marrákesi konferencián több ország, köztük Magyarország, Olaszország, Lengyelország és az Egyesült Államok nem vett részt.

Az egyházfő előzőleg már Donald Trump amerikai elnököt és Matteo Salvini olasz belügyminisztert is figyelmeztette, tartsák tiszteletben a migránsok jogait.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mátyás4
2018. december 21. 17:02
"Új parancsolatot adok néktek: Szeressétek egymást!" "Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem, hogy harcot." (más fordításban fegyvert, kardot, de ez most mellékes.) Mit csinált Jézus Krisztus a farizeusokkal és szaddúceusokkal, ha nem harcolt? Feri bátyám, olvasod Te az Evangéliumokat? A migránsok által megerőszakolt gyerekekért mikor állsz ki? "Engedjétek hozzám a gyerekeket, mert övék a mennyek országa!" Karácsony közeledtével javaslom, hogy olvassa mindenki az Evangéliumokat. Az élet valójában küzdelem, amiben néha meg kell pihenni. Áldott, békés Karácsonyt kívánok mindenkinek.
fakocka
2018. december 19. 08:27
Érdemes elolvasni a sok keserű, gyűlölködő,vicsorgó kisembert aki itt a Mandineren falkába tömörülve éli ki minazt a csalódottságot, mellőzöttséget és jelentéktelenséget, amit egész életében elszenvedett saját maga silánysága és satnyasága okán. Egy pszichiáter akár teljes diagnózist is fel tudna állítani , miféle mentális egészség uralkodik ebben a szerencsétlen országban. Csak remélni tudom,hogy ennek szörnyűséges lélekrombolásnak és zsigeri gonoszságnak mihamarabb vége lesz és a torz világnézet nem kap a jövőben ekkora teret. Ezúton köszönöm Orbán Viiktornak, Gyurcsány Ferencnek és a többi politikusnak azt hogy végletesen tönkretették az országot, és a nemzetet súlyos beteggé formálták, beteges hatalmi vágyik kielégítése okán.
Trüpéma
2018. december 18. 23:44
Sose bízz egy jezsuitában!
Mich
2018. december 18. 22:55
Elfogadhatatlan, hogy egyesek mindent a migránsokkal akarnak megoldani...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!