2018 nem 2006, Budapest nem Párizs

2018. december 13. 22:57

A képlet nem túl bonyolult.

2018. december 13. 22:57
Klesch Dávid
Metszet.info

„Emlékeztek még arra, amikor az áprilisi országgyűlési választás előtt kb. kéthetente jelent meg egy-egy cikk nagyjából azzal a címmel, hogy »ez Orbán őszödi beszéde«, vagy hogy »Simicska hamarosan ledobja a politikai atombombát«? Végül aztán nem lett új őszödi beszéd és az a bizonyos atombomba is inkább a Jobbikot találta el.

De miért volt fontos éppen ezeket ismételgetni a választások előtt?

A politikai apátiát megtörendő, kénytelen volt az ellenzéki sajtó reménykeltető misszióba kezdeni. Remény nélkül ugyanis nem mobilizálható egyetlen szavazóréteg sem, bármennyire is hangzik ez romantikusnak. Szétnézett hát az ellenzék, és felfedezte a Fidesz-KDNP előretörésének gyújtópontját, az őszödi beszédet. A fogalmat mindenki ismeri, megágyazni nem kellett neki, azonnal asszociálhatott minden olvasó, hogy miben is kell reménykednie. Az őszödi beszéd allegóriája ugyanis nem mást takar, mint egy politikai formáció totális összeomlását, méghozzá végérvényesen. Persze a várt beszéd végül nem jött… Az így felparázsló reményt pedig a választás végeredménye oltotta el.

Több mint fél év telt el a választás óta. Ráadásul januártól ráfordulunk a május 26-án esedékes EP-választásokra, tehát az ellenzéki politikai szereplőknek egyre kevesebb idejük van soraik rendezésére. Arra nem igazán számíthatnak, hogy a Fidesz-KDNP felkészületlenül indul majd a kampányba, így nem hagyatkozhatnak a szerencsére maguk sorsában. Annyiban még komplikáltabb is a szituáció, hogy tisztán arányos választási rendszerben kikapni a kormánypártoktól felmérhetetlen következményekkel járhat az októberi önkormányzati választások előtt.

Itt válik érthetővé, hogy miért is a korábbi reménykeltési mechanikák rövid áttekintésével kezdtem. Ugyanis ami most zajlik, az egy hasonló mobilizációs kísérlet: fel kell támasztani az apátiában lévő ellenzéki szavazótábort, reményt kell adni. Ehhez pedig a vélt titkos fegyverek 2006 és Párizs. 2006 azért, hogy relativizálni lehessen a jobboldalt meghatározó katartikus politikai tapasztalatot, Párizs pedig azért, mert egyértelműen a regnáló elitet meghátrálni kényszerítő tüntetés aktuális példájaként szolgálhat.

A képlet tehát nem túl bonyolult.

Csakhogy a valóság az, hogy 2018 nem 2006, és Budapest sem Párizs.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2018. december 15. 08:34
"...fel kell támasztani az apátiában lévő ellenzéki szavazótábort" - höhöhö.... tévedsz, koma! Elég lesz azt valamilyen egységbe szervezni, és mentek a levesbe a tényleges egyharmadotokkal...
IV. Fawkes
2018. december 14. 05:27
A valóság nemigen foglalkoztatja ezeket...
emhem
2018. december 14. 02:32
2018 valóban nem 2006. 2006-ban magyarország még jogállam volt. az állami szervek működtek. a féktelen hazudozásnak következményei voltak. a hivatali visszaélésnek következményei voltak. ma magyarországon nincs következménye semmiféle törvénysértésnek amit a kormány elkövet, mert nincs szerv, aki kivizsgálná, nincs szerv aki szembe merne menni a hatalommal.
Dorset Naga
2018. december 13. 23:33
Próbálkoznak, minta kutyák. Azt látjuk, a pénz valahogy mindig meg van, csak a kritikus tömeggel van kurva nagy problémájuk. Az embereket nem lehet megvezetni, zömük betagozódik a NER-be, de ez a rendszer lényege, Orbán találmánya. Lehet utálni de ettől, mivel mindenki sokkal jobban él, de mindenképp jobban érzi magát e hazában, mindig nyerő pozícióban van. És lesz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!