Lejárt szavatosságú rettegés

2018. december 13. 08:06

Például ha hihetünk Désnek, Orbán Viktor még a náciknál is gonoszabb.

2018. december 13. 08:06
Kacsoh Dániel
Magyar Hírlap

„Igazából nincs is ebben az egész epeömlésben semmi újdonság, a ballib értelmiség évtizedek óta tartó nyünnyögése produkált már hasonlóan elképesztő hasonlatokat. 

A kajabálás persze leginkább a polgári kormányzás idején hangosodik fel – bár Gyurcsány saját miniszterelnöksége idején is tüntetett a szélsőjobb ellen. Üvölt a kórus, fasiszta farkast kiállt a »demokratikus« had, fortélyos félelem igazgat az egyébként jól tartott megmondóemberek körében és környezetében. Ez az úgynevezett rettegés.

És úgy tűnik, mindig lehet fokozni. Például ha hihetünk Désnek, Orbán Viktor még a náciknál is gonoszabb. A második világháború során ugyanis a német hadsereg illetékesét állítólag sikerült lebeszélni Párizs lerombolásáról, a jelenlegi miniszterelnököt azonban szerinte nem lehet rábeszéléssel meggyőzni. Világos. Eddig tehát Hitler volt az egyik démoni előkép, most már az is kevés. A kormányfő mindennél IS rosszabb.

Csak azt nem érti az ember, hogy a sok-sok hisztivel pontosan mi is a célja az egyébiránt az 1990 előtt és után is remekül prosperáló, tüntetőleg nem fideszes kultúrvilágnak? Csak nem azért magyaráznak hazug módon, újra és újra a kádárinál is mostohább viszonyokról, mert igazából akkor nekik jobb volt? Nehéz kiigazodni a temérdek sületlenségen, ám egyet bizonyosan rögzíthetünk: amíg a kilencvenes, sőt, akár még a kétezres években is elég volt diktatúrázni a jobboldal kapcsán, pláne, hogy ezt a médiumok elsöprő többségében tehették az illetékes elvtársak, ma már kevés ez a »teljesítmény«. Miközben egy ideje a függetlenobjektív sajtó- és véleményvilág a Fideszt vádolja agymosással, valójában e tekintetben inkább megkésett, illetve rossz helyre címzett önkritikáról lehet szó. A rendszerváltoztatás óta ugyanis szinte hadseregnyien sulykolnak és vádaskodnak a polgári oldal ellenében. Valami hasonlóra hivatkozva csalta el a 2006-os választást Gyurcsány, mondván, akár hazugsággal és kamu-adócsökkentéssel is ér nyerni, hiszen a baloldalnak történelmi küldetése vezetni az országot. Hát, nem az.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2018. december 13. 17:15
Óriási szerencséje Désnek,hogy nem ismerte az igazi nácikat. Akkor még meg sem született. Viszont a család kommunizmus, időnként fasizmus imádata mély nyomokat hagyott benne. Mindaddig nem találja helyét amíg nem az ő meg a felesége eszmetársai vannak hatalmon.Csak képzeld el kedves olvasó már kilenc éve csüngenek az ország nyakán a harmadik negyedik vonalban.Dés még csak csak megél valahogy a zenélésből,de a lámpaernyő üzlet gyengén muzsikál. A helyzetük egyenlőre kilátástalan.
catalina9
2018. december 13. 15:04
Lejárt szavatosságú rettegés" hát most izzítanak a zsidók, egymás után rettegnek a "művészeik"...nem ra-ta-ta van, hanem re-te-te....még várom Gesztit, Hajóst, Hernádi Juditot, Kulkát...
IV. Fawkes
2018. december 13. 13:15
Lámpaernyő bácsinak pedig hihetünk... Ha senki másnak, de neki aztán..
alter_ego
2018. december 13. 13:07
Ezek a mai, magukat "művésznek" tartó senkik az előző rendszerben nézhetetlen, olvashatatlan büdös izzadmányokkal voltak a kommunisták kegyeltjei. Utáltuk őket, mint a szart. Egyszerűen nem volt említésre méltó művük. (Egy-két kivételtől eltekintve, de azokat csak akkor néztük meg, olvastuk el, ha valami mazochista ismerős, beáldozva magát, ajánlotta.) "Civil" változata a pártnak benyalatos undorító fiatal volt, akit kb. mindenki megvetett. Ezt tudták is ezek a ganék, s úgy jártak-keltek köztünk, mint a páriák. A szemedbe nem mert nézni... Na, ezek maradéka vannak még jelen, és az általuk kinevelt hasonszőrű nyalisták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!