Elárultak, és nem csak engem

2018. december 11. 08:29

A lúgos orvos áldozatának üzenete az emberi jogok világnapján.

2018. december 11. 08:29
Renner Erika
Mérce

„Amikor felkértek arra, hogy az intézményi árulásról mondjam el a tapasztalataimat, nekem ez egy olyan »aha« érzés volt. Eddig ezt így nem tudtam megnevezni, mit is éreztem akkor, amikor mindezek megtörténtek velem. Nagyon örültem, hogy nevet kapott, mert így sokkal könnyebb átadni, mit is éreznek az áldozatok, amikor egy olyan intézmény árulja el őket, hagyja őket cserben, ahová bizalommal fordulnak. Megpróbálom az én ügyemben ezt az 5 évnyi tapasztalatot 5 percben elmondani.

Én a legmegdöbbentőbb és a legdurvább árulást természetesen a jog és az igazságszolgáltatás területén éltem meg, de emellett még ott volt az egészségügy is, hisz azonnali műtétekre volt szükségem.

A jogi részben így éreztem például az elsőfokú tárgyaláson, amikor a bíró a tárgyalóteremben feltette azt a kérdést, hogy »ez a fajta sérülés a mindennapjaimban okoz-e nekem bármiféle problémát«. Először nem hittem, hogy valóban azt kérdezi, amit én hallok, próbáltam újra és újra értelmezni ezt a kérdést, de nem ment. Aztán segítségkérően ránéztem a bíró két oldalán ülő ülnökökre. Mindkettő nő volt. De ők rezzenéstelenül ültek ott fent a pulpituson a bíró mellett, várták erre a kérdésre a válaszomat.

Ők kisegíthették volna a bíró urat annak megértésében, vajon egy lúggal szétmaratott hüvely milyen hatással tud lenni a mindennapokra. De ők némák maradtak. Igen, úgy éreztem, hogy ők, akkor, ott elárultak engem, és nem csak engem, hanem velem együtt az összes olyan áldozatot, akinek a tárgyalóteremben megalázó és oda nem illő kérdésekre kell válaszolnia.

Azt gondolom, hogy a vádlott ügyvédje az egész eljárás alatt emberileg és morálisan is a legaljasabb, leggátlástalanabb védelmi módot alkalmazta a tárgyalóteremben.

Kezdve attól, hogy a sérüléseimet bagatellizálta, hogy megvádolta a páromat ennek a súlyos bűncselekménynek az elkövetésével, hogy kiforgatta a vallomásaimat, amiket akkor tettem, mikor még kábult állapotomban hallgattak ki. Mikor az átélt fájdalmaimról beszéltem, odavetette: »én azt nem mondtam, hogy ez nem fájt«. Ezt a megalázást a díszteremben végighallgatták, végigasszisztálták a tanács tagjai, a jog alkalmazói. Kitettek engem, a testemet a díszteremben közboncolgatásra, úgy, hogy közben a vádlott ügyvédje bármit megtehetett velem, és ezt nekem mindvégig tűrnöm, hagynom kellett.

Azt éreztem, minden egyes tárgyalásra meztelenül megyek, ahol bármit megtehetnek velem és a testemmel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
radnoti
2021. március 15. 08:56
Nem vádolom Renner Erikát: Renner Erika és jogi képviselői félrevezették a bíróságot A bíróknak azzal is számolnia kellett volna, hogy Renner Erikáék anyagi érdekből rágalmazzák Bene Krisztiánt https://three.blog.hu/2021/02/17/nem_vadolom_renner_erikat_renner_erika_es_jogi_kepviseloi_felrevezettek_a_birosagot
Csigorin
2018. december 12. 10:41
11 ev letoltendot kapott a vadlott, gyilkossagert se adnak ennyit sokszor, mi lenne eleg a holgynek, karobahuzas a Hosok teren?
Messzeföld
2018. december 12. 05:09
Mindent összegezve: Rendkívül kevés a 11 év! Kijön és azonnal főorvos lesz valahol! Valóban 60 év kellett volna. És igazán mindegy, hogy kinek az embere.
Vestergaard
2018. december 11. 15:04
Ez egy hülye picsa. A kis érzékeny lelkére vette, hogy egy tárgyalás talán beszédes a neve is - tárgyilagos kell legyen. A szérmart hüvelynek lehetne fokozatai, pl az atyaúristen ez embertelentől a jaj, hát egy kicsit piroslik-ig bezárólag igen széles skála van. Az, hogy számára kényelmetlen erről nyilatkozni ne jelentse már azt, hogy a bíróságok kötelesek legyenek a hallgatást, a sírást vagy a lefelé görbülő szájat annak jeleként venni, hogy az összes kategóriából a létező legsúlyosabbal számoljanak ilyenkor. Másrészt azért az árulás témakörében annak a Mikolaunokaöccsnek volna inkább miről nyilatkozni: - a Mikola, a rokon kicsit sem védte meg - a TASZ valahogy nem juott el a nevéig a névsorban - a faszit sikerült úgy elítélni, hogy senkinek nem sikerült őt azonosítani, se közvetlen terhelő bizonyítékot bemutatni - a pali ellen valamiféle fiola lett volna a fő bizonyíték, ami valami fura módon, fél évvel később egy rendőrörs közös hűtőjéből került elő - a vénasszony, aki a koronatanú, a rendőrök által iugyanabban a váróteremben várt az azonosításra való bejutásra, ahol maga a vádlott is várt. Ekkora rendőri képmutató faszkodást életemben nem láttam. Fogalmam sincs, hogy Rennerrel ki követte el ezt a borzalmat, de legyan az akár az elítélt majomképű, akár valaki más, ez az eljárás még Kaffka által is megsüvegelendő lett volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!