Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Az élelmiszer, mint áru

2018. december 11. 11:10

Mi teszi tönkre a bolygónkat?

2018. december 11. 11:10
Gyürefi András
Balra át!

„Amikor a bolygónkat érintő folyamatos ökológiai krízisekre tekintünk – globális felmelegedés, fajok tömeges kihalása, mindent elborító műanyaghalmok, tengerek elsavasodása – általánosságban az emberi tevékenységet, mint egy monolit tömböt tesszük felelőssé ezekért a folyamatokért. A média elsősorban az egyéni fogyasztási és utazási szokásainkat, illetve a csomagolási technikáinkat okolja az ökológiai katasztrófáért. Ez számunkra, nyugati individualizált emberek számára reálisnak is tűnhet, hiszen ezek azok, amikkel nap mint nap találkozunk és úgy érezzük, hogyha ezeket megváltoztatjuk, tehetünk valamit a bolygónkért.

Ez a megközelítés azonban két ok miatt is hibás. Először is a globális és lokális környezeti károkért elsősorban nem az felelős, hogy hogyan utazunk, és csak kis részben az, hogy mibe van becsomagolva, amit veszünk. A legfontosabb tényező az, hogy mit eszünk. Jelenleg az élelmiszeripar bocsájtja ki a globális felmelegedésért felelős gázok nagyjából 20%-át, csakhogy míg a többi iparág elsősorban CO2-őt bocsájt ki, addig a húsipar metánt (ami 25-ször kártékonyabb) és dinitrogént (ami majd 300-szor). Az esőerdők kiirtásáért nagyrészt a húsipar a felelős, és az óceánokban található műanyag is majdnem fele egyszer használatos halászhálókból származik. Az élelmiszeriparon belül is a húsipar okozza a legtöbb környezeti kárt, mivel zöldségeket és gyümölcsöket termelni lényegesen környezetbarátabb, mint húst előállítani.

Nagyon egyszerű válasznak tűnik az, hogyha valamit tenni akarsz a bolygóért, legyél inkább vegetáriánus, de még jobb, hogyha vegán. Viszonylag egyszerű életmódváltás, és jelentős mértékben lecsökkented az ökolábnyomodat. Egyéni szinten az is jó irány, ha csak magyarországi, vagy csak európai termékeket veszel, odafigyelsz a csomagolásra, leoltod mindig a villanyt, keveset fürdesz, csak tömegközlekedést használsz, nem szállsz repülőre, nem veszel új ruhákat, mindent szelektíven gyűjtesz és még számtalan rendkívül hasznos trükköt lehet olvasni az interneten arról, mégis hogyan kéne megváltoztatnod az életedet ahhoz, hogy a bolygó – és az emberiség – megmeneküljön.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2018. december 11. 19:52
Épeszű ember evidenciaként tudja, hogy az élelmiszer elsősorban létfeltétel és nem áru. Nem "versenyképesen" és "gazdaságosan" kell megtermelni, hanem „minden körülmények között”. Ezt csakis helyben élő parasztcsaládok képesek biztosítani. A valódi falu nem lakó-, nyaraló vagy szegénytelep, nem is „jogi személy agráripari üzeme”, hanem egy emberi közösség és természeti környezete szerves egysége. Az életképes birtokméret az nem közgazdasági, hanem biológiai fogalom - életképes az a birtok, ami elsősorban a művelői saját biológiai létét, továbbá a munkamegosztás miatt a földközelből eltávolodott más családok élelmiszerét minden körülmények között - tehát kőolaj és béke híján is - képes megtermelni. Ahogyan nem létezik "életképes fegyvergyár", ugyanúgy nem lehet konkurense a helyi parasztcsaládoknak semmilyen virtuális képződmény, sem állam, sem jogi személy. Ha ilyen formáció áll átmenetileg a parasztcsalád helyén, akkor csupán közönséges, profitérdekből elkövetett tolvajlás történik a jövő generációk terhére - az összes ilyen formáció tehát káros és fölösleges.... Ne legyenek kétségeink - pusztulásra van ítélve az a falu és rajta keresztül az a nemzet, amely földjeinek jövedelme nem marad a helyi földművelő családoknál megélhetési jövedelemként „szétterítve”, hanem idegenek profitjaként elhagyja a területet!
Akitlosz
2018. december 11. 18:18
Na és mitől lesz jobb világ az, ha húszmilliárd ember él a bolygón, akik nem esznek, nem finganak, nem fürdenek, egész életüket nyomorban és tömegben élik le annál, minthogy kétmilliárd ember él a Földön és jut nekik hely, hús, ivó- és fürdővíz, meg autó minden családnak? Azért éljünk nyomorban, hogy még pár milliárd négerrel több lehessen? Rossz ötletnek tartom a mennyiség erőltetését a minőség helyett.
Akitlosz
2018. december 11. 18:13
"csak tömegközlekedést használsz," 350 forintért darabonként? 2 embernek már a taxi is olcsóbb.
Akitlosz
2018. december 11. 18:11
"keveset fürdesz" Annak szoktak örülni a barátnők, szobatársak, munkatársak, családtagok és mindenki a közelükben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!