Várakozó állásponton, jó kilátásokkal

Jelen bejegyzés írója vegyes érzelmekkel követte a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tisztújító kongresszusát és az azt megelőző elnök-jelölti vitákat.

Egyrészt az elnök kilétéről szóló végső döntést megelőzően felsejlett egy rövid időre annak az ígérete, vagy legalábbis a lehetősége, hogy Friedrich Merz volt frakcióvezető vezetésével Nyugat-Európa egyik utolsó, bár korábbi önmagához képest megtépázott néppártja visszatér az alapítói által kijelölt konzervatív politikai irányvonalra. Kétségtelenül csábító ajánlat volt ez magyar szemszögből, különösen annak a tükrében, ha az elmúlt évek német kereszténydemokrata állásfoglalásait boncolgatjuk az egyneműek házassága, az atomenergia kivezetése és a Willkommenskultur jegyében.

Ma már tudjuk, hogy a katarzis elmaradt, a választást szoros küzdelemben Annegret Kramp-Karrenbauer – röviden AKK –, volt CDU-főtitkár és saar-vidéki miniszterelnök nyerte a második fordulóban Friedrich Merz előtt – az első forduló után Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter kiesett.

Ha felszínesen tekintünk az eredményre, elsőre az a kép rajzolódik ki előttünk, hogy a hazai és nemzetközi sajtó által Merkel-klónnak becézett AKK legyőzte a Helmut Kohl és Wolfgang Schäuble iskoláján nevelkedett – egyes vélekedések szerint a jelenlegi szövetségi parlament elnökének Merz egyenesen a mentoráltja – értékkonzervatív jelöltet, ezzel a konzervatív fordulat meghiúsult és a merkeli politika korlátok nélkül folytatódhat.

Ezen megállapításokat azonban fenntartásokkal kezelném, egyrészt, mert hiába AKK a kancellárasszony preferált és kijelölt utódja, a protestáns, gyermektelen és Kelet-Németországban nevelkedett Merkelt egy katolikus, nyugat-német, háromgyermekes családanya váltja a CDU élén. Ha csak ez elmúlt évekre tekintünk vissza, az új pártelnök határozott kiállást tanúsított olyan alapvető, a régi CDU értékrendjének megfelelő kérdésekben, mint a sorkatonaság intézménye kivezetésének elutasítása, vagy a már fent említett azonos neműek házasságának bevezetése, mindkét esetben ellenezve a kancellár és a frakció döntését, értékkonzervatív oldalról megközelítve azt. AKK, az első női német tartományi belügyminiszter, több szaktárca vezetője és későbbi miniszterelnök, mind a politikai kampányok, mind a kormányzás terén erős teljesítményt tud felmutatni.

Abbéli döntése, hogy a párt történetének legfiatalabb főtitkárának jelölte Paul Ziemiakot, a Junge Union – a CDU és CSU ifjúsági szervezete – konzervatív elnökét, nem csupán hatalomtechnikai döntés, hanem egy halk fordulat jele. A lengyel bevándorlók leszármazottja, kettős állampolgár Ziemiak, származásánál és neveltetésénél fogva ismeri a V4 államok régióját, hazánk szövevényes történelmi, politikai és gazdasági kapcsolatait Németországgal. Ez a készség különös fontossággal bír, hiszen ma már a 40 évnél fiatalabb német politikusok Magyarországot nem csak a határnyitás és a német újraegyesítés történelmi pillanataival azonosítják, hanem az egyoldalú balliberális véleménymonopólium által vezérelt német sajtó, már-már féktelen csúsztatások és valótlanságok alapján kialakult képével.

AKK nem kívánja minden vonalon folytatni elődje politikáját, sőt, egyik első megszólalásában ezt megerősítve kijelentette, minden – a párt érdekét szolgáló – kérdésben kiáll akár a szövetségi kormánnyal szemben is. Egyik első lépéseként összehívott egy vitafórumot a migrációs politikáról, tehát megnyit egy eddig tabuként kezelt kérdést. Amúgy is sok esetben megfigyelhető volt, hogy az elnökválasztást megelőző regionális konferenciákon jobbról előzte a versenytársait, ő volt az a jelölt, aki az elítélt szíriai migránsok hazatoloncolását is felvetette. 2018 augusztusában pedig annak a lehetőségét vizsgálta, hogy a német fiatalok mellett az újonnan érkező migránsok is teljesítsenek – önkéntes, vagy akár kötelező alapon – sorkatonai szolgálatot, szerinte ugyanis ennek bevezetése a migránsok integrációját és társadalmi elfogadását növelné.

A CDU bajor testvérpártjának, a CSU-nak távozó elnöke Horst Seehofer, hazánk kiemelkedő barátja, Kramp-Karrenbauer megválasztása után egy konzervatív erősödést, pártjaik jó együttműködését és újabb 40 százalék feletti eredményeket vizionált szövetségi szinten az uniópártok javára. A testvérpártok jó együttműködése pedig az elmúlt hónapok tapasztalata szerint elengedhetetlen a jó eredmények felmutatásához.

Mindezen pontok alapján, nyugodtan kijelenthetjük, hogy 18 év után a Merkel-korszak nem ért véget, de megkezdődött egy rendezett átmenet. Az új pártelnök egy nehéz politikai időszakban egy megosztott pártot örököl és a jövő évi európai parlamenti és kelet-német tartományi választások tükrében kell majd megítélnünk tevékenységégét. Addig is a megelőlegezett bizalom jegyében, bízzunk egy halk konzervatív irányváltásban Németország, Európa, de legfőképpen hazánk és közvetlen régiónk javára.

A szerző a Miniszterelnökség nemzetközi ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára