Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Kőbutának nevezte volt külügyminiszterét Trump

2018. december 08. 09:58

„Buta, mint a kő” – írta ki a Twitterre Donald Trump amerikai elnök a volt külügyminiszteréről, Rex Tillersonról. Nem cáfolt értesülések szerint Tillerson korábban degeneráltnak nevezte Trumpot.

2018. december 08. 09:58

 Szópárbaj tört ki Donald Trump amerikai elnök és korábbi külügyminisztere, Rex Tillerson között. 

Donald Trump „kőbutának” nevezte Rex Tillersont, miután a volt tárcavezető egy rendezvényen azt mondta, hogy az elnök gyakran olyan politikai döntésekre akarta rábírni őt, amelyek törvényt vagy szerződéseket sértettek volna. Trump a Twitteren azt írta, hogy a jelenlegi külügyminiszter, Mike Pompeo „nagyszerű munkát végez”, míg elődjének, Tillersonnak „nem volt meg a szükséges szellemi képessége” ahhoz, hogy vezesse a külügyminisztériumot, és átlássa az amerikai külpolitikát. 

„Pokolian lusta”

„Buta volt, mint a kő, és nem tudtam elég gyorsan megszabadulni tőle. Pokolian lusta volt” – fogalmazott Trump a mikroblogban. Hozzátette még, hogy most "nagyszerű hangulat” uralkodik a külügyminisztériumban. 

Bejegyzésével az elnök arra vágott vissza, hogy Tillerson a CBS televízió egyik veterán munkatársának, Bob Schieffernek egy rendezvényen kifejtette: gyakran összeütközésbe került Donald Trumppal, mind a lényegi politikája, mind a stílusa miatt. A volt külügyminiszter azt is elmesélte, hogy Trump gyakran dühös volt rá, mert megmondta neki, hogy az általa javasolt politika nem végrehajtható, mert törvénysértő. „Oly gyakran fordult elő, hogy az elnök azt mondta, ezt és így akarom csinálni, mire azt válaszoltam neki, elnök úr, én értem, hogy mit akar, de ezt így nem teheti meg, ez törvényellenes” – idézte fel külügyi munkájának nehézségeit Tillerson. 

Rex Tillersont, aki az Exxon Mobil vezérigazgatója volt korábban, széles körben dicsérték és elismerték, és miniszteri jelölését jó döntésnek tartották. Ám az üzletemberből lett miniszter meglehetősen rövid idő alatt elveszítette az üzletemberből lett elnök rokonszenvét. Tillersont a minisztériumon belül sem különösebben kedvelték, mert túlságosan zárkózott volt, és a döntéseket is csak nagyon szűk körben hozta meg. Ahogyan romlott a viszony az elnök és minisztere között, Donald Trump egyre gyakrabban alázta meg nyilvánosan is Rex Tillersont. Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának republikánus elnöke például még tavaly azt mondta nyilvánosan, hogy Trump „megpróbálja kiherélni” a minisztert. 

„Degenerált”

Tavaly októberben Trump még azt is nyilvánosan felajánlotta Tillersonnak, hogy mérjék össze intelligenciaszintjüket. Ez azt követően történt, hogy Tillerson állítólag szűk körben „degeneráltnak” nevezte Trumpot. A minősítés elhangzását Tillerson soha nem cáfolta, Trump viszont „hamis hírnek” nevezte. 

Donald Trump soha nem tartózkodott attól, hogy a nyilvánosság előtt bírálja kormányzata tagjait. Így tett többször is Jeff Sessions igazságügyi miniszterrel is, akit végül lemondásra kényszerített. Amerikai sajtóértesülések szerint az elnök immár a kabinetfőnökével, John Kellyvel sincs beszélő viszonyban, pénteki lapinformációk szerint Kelly napokon belül távozhat a Fehér Házból.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
janos88
2018. december 09. 17:21
--_-Megtalálja Meztelen Lányok a környéken itt van : Skrci.Me/Lanyok
Tiszafa
2018. december 09. 13:33
Azért ez a sok balhé a fontos pozíciókba kinevezettekkel minősíti ám magát az elnököt is. Ha mindenki ilyen hülye, meg alkalmatlan, akkor miért nevezte ki őket? Akkor nem tudta, hogy ilyenek? Mindenesetre gyomor kell a Trumphoz is.
IV. Fawkes
2018. december 09. 11:43
Amúgy igaza van, csak hát a trumpi szellemi magasságokból ez egy kicsit mókás..
korona
2018. december 08. 21:12
Ha olvassátok, hogy csak tudjátok: A The New York Timesba még nyáron vásárolta be magát Soros György. A milliárdos potom 3 millió dolláros részesedést vásárolt magának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!