Miért nem zavar senkit, ha egy szórakoztató műsorban valaki felpofozza a csapattársát?

2018. december 07. 08:18

Egy kis anyai legyintés – interpretálja az esetet maga a pofont lekeverő Soma.

2018. december 07. 08:18
Diószegi-Horváth Nóra
Diószegi-Horváth Nóra
Mérce

„Egy kis anyai legyintés – interpretálja az esetet maga a pofont lekeverő Soma, mintha egy legyintés nem lenne pont eggyel több annál, amivel egy gyereket egy anya jobb belátásra téríthet. Mintha a meggyőzés teljesen normális eszköze lenne a fizikai erőszak, mintha legitim módszer lenne egy másik ember véleményének elhallgattatására az, ha arcon ütjük.

Ezen már réges rég túl kellene lennünk.
Lehet, hogy nem tűnik nagynak az a pofon. Lehet, hogy fizikai fájdalmat nem okozott. De ugye ezzel szoktunk mentegetőzni máskor is – miközben azzal azért jó, ha tisztában vagyunk, hogy a lelki bántalmazás épp úgy súlyos sebeket ejthet.

És ez esetben valójában mindkettő megtörténik: verbális elnyomás, a vitapartner meg nem hallgatása és elnyomása mellett még mellékesen egy kis pofon is elcsattan, hogy aztán végül az erősebb fél, az anyai legyintéssel érvelő Soma akarata érvényesüljön. A bocsánatkérés pedig annyiban merül ki, hogy hát bocs, de sokszor eljárt a szád… Anikó kérdése ez esetben tényleg jogos: ha valakinek eljár a szája, akkor a másiknak eljárhat a keze? (Bocsánatot egyébként sem úgy kérünk, hogy megmagyarázzuk a másiknak, hogy amúgy szerintünk megérdemelte azt, amit kapott, de ez a kérdés már tényleg messzire vezetne.)

Tegyük hozzá még egyszer: egy főzőműsorban, aminek mégis mekkora a tétje, hogy ilyen módszerekkel kelljen benne akaratot érvényesíteni?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsezse
2018. december 09. 20:56
"a pofont lekeverő Soma"... TE JÓ ÉG!! Az ember az agyát eldobja... Aki látta, pontosan tudja, hogy itt semmiféle pofont nem "kevert le" senki. Nagy túlzással azt lehet mondani, hogy HOZZÁÉRT a tenyér az archoz.
syphax
2018. december 08. 12:04
Mondjuk LÁTVÁNYOSABB lett volna, ha nyílt szinen, kamerák előtt skítozva-üvöltözve HAJBAKAPNAK"! Dekorativebb és stílushűbb ziccert hagyott ki a rendező--neki kellett vóna ugyanis erre inspirálnia a két picsát.....Hogy úgy mondjam: DRAMATURGIAILAG hatásosabb lett volna....
kérdés
2018. december 07. 20:14
http://mandiner.hu/cikk/20181207_sargamellenyesek Várom az elemzést, hogy mi a különbség a szülői sarokbatérdepeltetés és a fent linkelt térdepeltetés között. Ugyanis direkt megnéztem (nem tudtam, ki az a Soma), hogyan kever le egy pofont....hát, a cikkszerzőnek még nem kevertek le pofont, ha ezt annak nevezi. Viszont, a sarokbatérdepeltetés is megszokott büntetés volt annó, nemcsak a nyakleves. Nahát, a hagyományos egyedi sarokbatérdepeltetés és eközött a tömeges alázás között vajon észrevesz-é különbséget a cikkszerző? Vagy ez nem lépi át az ingerküszöbét?
atila68
2018. december 07. 19:06
Miről szeretett volna beszélni a szerző? Egyáltalán ki a fax az a Soma?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!