Gurmai Zitát újraválasztotta elnökévé az Európai Szocialisták Pártjának nőszervezete

2018. december 06. 21:39

A nőszervezetet 2004 óta vezető magyar politikus mandátumát újabb 2 és fél évre hosszabbították meg a résztvevők.

2018. december 06. 21:39

Újraválasztotta elnökévé Gurmai Zita MSZP-s országgyűlési képviselőt csütörtökön az Európai Szocialisták Pártjának (PES) nőszervezete.

A testület csütörtöki tisztújítása vezeti fel a PES másnap kezdődő kétnapos lisszaboni kongresszusát, amelyen hivatalosan is megválasztják a baloldali pártcsalád úgynevezett csúcsjelöltjét a jövő évi európai parlamenti választásra.

A nőszervezetet 2004 óta vezető magyar politikus mandátumát újabb 2 és fél évre hosszabbították meg a résztvevők.

Köszönőbeszédében Gurmai Zita fontos célnak nevezte a női hangok, illetve az egyenlőség erősítését Európában.

„Tudom, hogy nem mindig könnyű, de kötelességünk valódi változást elérni a nők számára fontos ügyekben, és erre meg is van a lehetőségünk" – jelentette ki. „A PES az Európai Unióban és azon kívül is ki fog állni a nők mellett a diszkrimináció elleni küzdelemben és a női jogokért" – tette hozzá.

A pártcsalád minden bizonnyal Frans Timmermanst, az Európai Bizottság első alelnökét fogja megválasztani listavezetőnek, miután egyedüli riválisa, Maros Sefcovic novemberben visszalépett. A PES választási győzelme esetén így ő lehetne a brüsszeli testület következő vezetője, de erre szakemberek szerint szinte semmi esély nincs.

(MTI)

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Edvind Johnsson3.0
2018. december 10. 10:16
Ez egy nő lenne?
kombinátor
2018. december 10. 10:07
a transzvesztiták elnökségére is nyugodtan pályázhatna
Ipacs Mona
2018. december 09. 20:26
Jézusom!
Tidal_wave
2018. december 08. 14:48
Gurmai a románokat imádja: https://www.youtube.com/watch?v=kFe0HXHwfT8 (Jú ken mék dö differensz). Itt meg Iliescu előtt ereszkedik térdre: https://www.youtube.com/watch?v=gkznBfMREss
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!