Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Liberális helyett szociálist!

2018. december 05. 18:28

A baloldalnak nyíltan és egyértelműen a szociális demokrácia értékeit, ethoszát és programját kell hirdetnie.

2018. december 05. 18:28
Hegyi Gyula
Hegyi Gyula
Népszava

„A baloldalnak pedig nyíltan és egyértelműen a szociális demokrácia értékeit, ethoszát és programját kell hirdetnie és képviselnie. Egy olyan rendszerét, amely egyensúlyt teremt az egyéni érdek és a közjó között, s amely biztosít minden egyéni szabadságjogot addig, amíg az nem sérti mások jogait, beleértve gazdasági kizsákmányolásukat is. 

A szociális demokrácia programjának egyértelmű vállalásával a magyar baloldal világossá teheti, hogy miközben mindent elutasít az Orbán-rendszerből, a korábbi kormányok idejéből csak az egyéni szabadságjogokat kívánja helyreállítani. A neoliberális gazdaságpolitika, a multi cégek kiváltsága, a nagybankok állam fölötti uralma nem része ennek a programnak. Az egyszer biztosan megszülető új köztársaság új alkotmányának azt a szociális jogállamot kell megteremtenie, amelynek 1918-ban, 1945-ben, 1956-ban és 1989-ben felcsillanó reményét mindig elvette tőlünk hol a geopolitikai kényszer, hol saját tehetetlenségünk.

A liberális demokrácia „helyreállításának” ígérete helyett a magyar ellenzéknek az alapvető szabadságjogok érvényesítésért kellene küzdenie.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2018. december 06. 12:29
Szociális demokrácia? Erre volt 70 év esélyük. Mégse csinálták.
catalina9
2018. december 06. 10:49
Liberális helyett szociálist!" és erről tud Soros elvtárs? "Lendvai elvtársnő megkapóan bevallotta a Mandiner angol nyelvű riportjában, hogy hát ők, a baloldali pártok azért vannak ott, mert Soros oldalán vannak. "
Esvány
2018. december 06. 08:50
„A baloldalnak pedig nyíltan és egyértelműen a szociális demokrácia értékeit, ethoszát és programját kell hirdetnie és képviselnie." Milyen kár, hogy ez akkor nem jutott eszedbe, amikor kormányon voltatok és hol a Bokros csomaggal, hol a Gyurcsány-Kóka tandem vadliberális politikiájával sanyargattátok a népet és tettétek tönkre az országot! Így viszont csak "késő bánat, eb gondolat"!
catalina9
2018. december 06. 08:35
Liberális helyett szociálist!" be szép..... hát tudja Hegyi elvtárs ez csak szócsere a magafajták szájából, kb olyan, mint az internacionalizmus helyett globalizmust, és erős Európát, és közös megoldást, és humanizmust.... ez nem más, mint a baloldal évszázados hazaárulása..libsi mázzal leöntve...de kopik máz, és ordít a hazaárulás...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!