Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Bűnözéshullám sújtja Londont

2018. december 05. 10:41

Nagyjából 180 jól felfegyverzett bűnbanda van Londonban a MET Police vezető tisztje szerint. A rendőrség nem tudja egyedül elejét venni a problémának, főleg úgy, hogy egyre több gyermeket is magukkal ragadnak a bűnszervezetek.

2018. december 05. 10:41

Jelenleg mintegy 180 bűnbanda működik Londonban, amelyek ráadásul nem félnek általános iskolás gyerekeket sem toborozni – mondta a Met Police vezetője, Cressida Dick az LBC rádióban adott interjúja során. Londonban jelentősen megnövekedett a gyilkosságok száma – január óta 127 ilyen esetet rögzítettek –, egyes területek a „szemet szemért elvből " elkövetett lövöldözések és késelések „harcmezejévé" vált.

„Csataterek” Londonban 

 

A rendőri vezető kifejtette, hogy ragaszkodik a fokozottabb ellenőrzésekhez és a fegyveresek tisztek bevetéséhez egyes területeken, de hozzátette, hogy hosszú időt fog igénybe venni, mire a fővárosban és környékén megtelepedett bandákat felszámolják. „Ezzel nem tud egyedül megbirkózni a rendőrség. Nem lesz elég egyedül arra, hogy öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy éves gyerekeket állítson meg, olyanokat, akiket elragadtak ezek a bűnbandák és gengszterekké váltak. Ez egy nagy projekt, ami hosszú ideig fog tartani”. Dick szerint a bűnözéshullám most tetőzik és javulni fognak a tendenciák.

Az interjú során a rendőrségi vezetőt Joshua Gardnerről is megkérdezték, aki egy délután ún. „zombi késsel" támadt rá egy kocsira (videón) – mégis felfüggesztett szabadságvesztést kapott, szabadon távozhatott. Cressida Dick elmondta, hogy az eset már a főügyésznél van, aki fellebbezhet az „enyhének" vélt ítéletek ellen.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2018. december 05. 14:41
Cinkos városvezetéssel jutottak ide.
Berecskereki
2018. december 05. 14:36
Hol van London polgármestere? A "testvérei" miért nem segítenek?
Vakfolt
2018. december 05. 11:41
Bár húznának már el..
Harangláb
2018. december 05. 11:05
Biztos igaz, hogy bűnbandák vannak de a videón én csak egy barom autóst láttam, aki majdnem eltaposott egy biciklist, mire ő qrva ideges lett, és kirántott egy valóban nem kicsi kést, és nekiesett az autónak... Az autós egy pofont azért megérdemelt volna...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!