Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Tarlós: 2020 körül várható a budapesti elektronikus jegyrendszer bevezetése

2018. november 30. 21:15

Tarlós István hangsúlyozta: egész egyszerűen nem igaz, hogy a fővárost pénzügyi veszteség érte.

2018. november 30. 21:15

Tarlós István főpolgármester szerint 2020 körül várható a budapesti elektronikus jegyrendszer bevezetése. Tarlós István pénteken az Echo TV Napi aktuális című műsorában azt közölte: pénteken megbeszélését folytatott Pintér Sándor belügyminiszterrel, és a Volán, valamint a MÁV országos elektronikusjegyrendszer-projektjére rákapcsolódik majd a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) projektje. A BKK projektje befejeződik, méghozzá belátható időn belül – tette hozzá.

Tarlós István hangsúlyozta: egész egyszerűen nem igaz, hogy a fővárost pénzügyi veszteség érte. A projekt hét fázisból állt, ebből négy már befejeződött 2018 nyarára. Csak azok a kifizetések történtek meg, amelyek mögött teljesítések vannak. Tehát az eszközök túlnyomó részét leszállították, ezek rendelkezésre állnak, csak nincsenek beszerelve – fejtette ki, kiemelve: szó nincs arról, hogy a projekt bedőlt.

Tarlós István elmondta, az ügyben többek összecsúsztattak két szerződést. A fővárosi önkormányzat valóban kötött egy finanszírozási szerződést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal, és ez érvényben van. Ettől függetlenül a BKK önállóan kötött egy másik, kivitelezői szerződést egy német céggel. Ezt mondta fel a cég igazgatósága november 21-én – közölte.

Tarlós István elmondta: Bagdy Gábor főpolgármester-helyettest és őt olyan vád érte, amely szerint nem igaz, hogy nem tudtak a problémáról. Mint mondta, „természetesen ez úgy nem igaz, hogy sejtelmünk sem volt arról, hogy ez a projekt akadozik”, hiszen nem véletlenül foglalkozott az üggyel egy évvel ezelőtt a Fővárosi Közgyűlés, valamint nem véletlenül fogadott el a testület olyan előterjesztést, amely az ügyet előremozdította volna.

A főpolgármester ugyanakkor rámutatott: azért kezdeményezte a BKK vezérigazgatójának felmentését és azért  fokozza le „kicsit” az illetékes főpolgármester-helyettest, mert nem sikerült elérniük a megegyezést a kivitelezővel, amely segítette volna az ügy befejezését, vagy nem mondták fel korábban a kivitelezési szerződést. A felmondásra megvolt a jogalap, ugyanis nem a BKK mulasztott, sértett szerződést, hanem a szállító – fűzte hozzá.

Tarlós István azt mondta, ha nem mondják fel a kivitelezői szerződést, akkor veszélybe került volna a finanszírozási szerződés. „Az EBRD besokallt a szállítónak a magatartásától, már-már a finanszírozási szerződés felbontásán gondolkodott” – közölte a főpolgármester. Kijelentette: a személyi konzekvenciák fő oka, hogy ilyen kiélezett helyzetet teremtettek. A tehetetlenség, az időhúzás és az időveszteség miatt kellett most már ezeket a személyi konzekvenciákat levonni – mondta Tarlós István. A kulturális taóra vonatkozó kérdésre azt mondta: egyeztetnek az ügyben, és kibontakozni látszik a budapesti színházakra vonatkozóan a megoldás.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. december 01. 08:58
Ő az, aki a megfelelő helyen van.
Illieral
2018. december 01. 08:22
Nm tudom kinek a hibája az az e jegyrendszer, de már 10 éve baszakodnak vele, elment rá talán több, mint 10 milliárd és semmi nyoma nincs. Tartok tőle itt valóban kár érte a főváros, és senki nem lesz segbe rúgva érte. Ez nyilván nem Tarlós hibája, de valaki csak elcseszte.
IV. Fawkes
2018. december 01. 05:49
A MÁV és Volán e-jegy egészen más alapokon működik, nem mondom, hogy nem lehet összehozni, de nem sok közük van ahhoz, ami egy városi közlekedésbe kell. Azt meg lehet csinálni, hogy hasonlóan a Vonatinfóba integrált e-jegyhez, a Futárban is jelenjen meg egy tisztán elektronikus, csak appról működő jegyvásárlási lehetőség, és emellett párhuzamosan (ahogy a MÁV-nál is van) maradjon meg a papíralapú automatás jegyvásárlás, de úgy érzem, hogy az eredeti 2014-es e-jegy tervek, és a mai, mára már több helyen működő chipkártyás-bankkártyás rendszerek tudják egyszerre kezelni az összes utazási igényt. (egyszeri jegy, bérletek, kedvezményes utazások)
gacsat
2018. december 01. 00:55
Vucli Tóbiás végre megnyugodhat a sírjában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!