Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Trump: Az Egyesült Államok a legkevésbé környezetszennyező ország

2018. november 27. 07:08

Nem hisz a klímaváltozásról szóló kormányzati jelentésben foglalt veszélyekben Donald Trump, aki a Fehér Ház kertjében tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ő is ellenzi a környezetszennyezést, de szerinte most Ázsián a sor, hogy lépéseket tegyen ezügyben.

2018. november 27. 07:08

Donald Trump újságíróknak nyilatkozva hétfőn ismételten elutasította a pénteken nyilvánosságra hozott kormányzati jelentés megállapításait a klímaváltozás veszélyeiről, úgy fogalmazva: nem hiszi, hogy a globális klímaváltozás káros hatással lenne az amerikai és a világgazdaságra.

Az amerikai elnök egy mississippi kampányrendezvényre indulva a Fehér Ház kertjében újságírói kérdésekre válaszolva fejtette ki eddig is ismert álláspontját. „Láttam, elolvastam belőle részeket, és rendben van” – fogalmazott a kormányzati jelentésről, amelynek megállapításait a Fehér Ház szóvivője már pénteken este visszautasította. Amikor az egyik újságíró a klímaváltozás káros gazdasági következményeiről faggatta, az elnök röviden csak annyit mondott: „én ebben nem hiszek”.

Szerinte jelenleg az Egyesült Államok a legkevésbé környezetszennyező ország, és ez számára nagyon is fontos. Hangsúlyozta, hogy híve a tiszta környezetnek, benne a tiszta víznek és a tiszta levegőnek. Majd a környezetszennyezésre utalva hozzátette: „Ha mi tiszták vagyunk, de a Föld minden más része piszkos, az nem jó dolog”. Szerinte más országoknak kell lépéseket tenniük az üvegházhatást kiváltó káros anyagok kibocsátásának csökkentésére. Ezzel összefüggésben Kínát, Japánt és egész Ázsiát említette meg. 

A különböző minisztériumok, kormányközi intézmények és tudósok által a kongresszus felkérésére összeállított jelentés szerint a klímaváltozás az évszázad végéig kártékonyan érinti majd az egészségügytől az infrastruktúráig az amerikai gazdaság valamennyi ágazatát. Az anyag készítői megállapították, hogy az üvegházhatást kiváltó és a globális felmelegedést gyorsító gázok változatlan kibocsátása történelmi mértékű, és a globális felmelegedés nagy mértékben megváltoztatja majd az emberi élet körülményeit. Így például csökkenti a vízkészleteket és a vízhez történő hozzáférés lehetőségeit, megváltoztatja a tengermenti partvidékeket, megemeli az ipar és a mezőgazdaság termelési költségeit is. Nem utolsó sorban pedig árt az emberi egészségnek, aránytalanul sújtva a szegényebb társadalmi rétegeket.

A jelentés arra figyelmeztetett, hogy a klímaváltozás káros hatásai közül sok már most is érzékelhető szerte az Egyesült Államokban. Ennek máris tapasztalható jeleiként az eddigieknél gyakrabban előforduló, pusztító viharokat, a szárazságokat és az árvizeket jelölték meg. Konkrét példákat is felhoztak megállapításaik alátámasztására, így az esőzések és az áradások miatti gátszakadásokat Dél-Karolinában, a termések csökkenését a Sziklás-hegység és a Mississippi-medence közötti Nagy-síkság agrárvidékein, vagy a rovarok okozta megbetegedéseket Floridában. 

 A szakemberek kiemelték, hogy az éghajlatváltozás jövőbeni kockázatai a most hozott intézkedésektől függnek, és azonnali intézkedések nélkül a gazdasági növekedés fokozódó mértékű csökkenésével is számolni kell.

Donald Trump korábban is többször hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint nem csak az emberi tevékenység okozza a globális felmelegedést. Elnöki beiktatása után nem sokkal pedig bejelentette, hogy kormányzata vagy kilép majd a párizsi klímaegyezményből, vagy az amerikai gazdaságnak kedvező feltételekkel újratárgyalja a megállapodást.

(MTI)

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2018. november 27. 15:18
Qui sé excusat, se accusat. (Aki magát mentegeti, az gyanús.) Az öndicséret szagáról nem is beszélve.
BandiMandi
2018. november 27. 12:29
A csapból is a klímaváltozás folyik. Meg széndioxid kibocsátás. Aztán ha rákérdez az ember mennyi CO2 van a levegőben és miért nincs -mert nehezebb mint az O meg az N-, akkor megy a .... A környezetvédelemnek nincs alternatívája, de az emberre olyat kényszeríteni, amely rontja az életminőségét, politikai öngyilkosság. Ilyeneket csak a nemzetek, társadalmak fölötti távoli jövőről vizionáló eszmék hirdettek és kíséreltek meg bevezetni. Láttuk hová vezettek.
fogas paduc
2018. november 27. 12:27
Mekkora is egy átlagos amerikai személyautó hegreürtalma? Mennyit is fogyaszt 100km-n? Ja, egy átlagos amerikai családban mennyi is van ebből?
Sulammit
2018. november 27. 12:06
Korlátolt, műveletlen ez az ember, mondjuk, ezt tudtuk róla. Csak a biznisz, amihez ért, de hogy felelősséget vállalna az USA elnökeként a Föld nevű bolygóért, az már meghaladja a képességeit. De legalább hallgatna a szakemberekre. Nagy kibocsátok az általa felsorolt országok is, de nem olyan régen kezdtek el fejlődni. Az USA viszont sokkal régebben és intenzívebben tartozik a környezetet kizsákmányolók közé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!