Halász: Brüsszel önti az uniós állampolgárok pénzét a migránskártyákra

2018. november 24. 13:52

Brüsszel a migránskártyákkal közvetlenül is finanszírozza a migrációt – nyilatkozta a Fidesz frakció szóvivője.

2018. november 24. 13:52

Brüsszel „önti az uniós állampolgárok pénzét a migránskártyákra”, és ezzel közvetlenül is finanszírozza a migrációt – mondta a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese, a frakció szóvivője szombaton Debrecenben újságíróknak. 

Halász János közölte: egy nyilvános brüsszeli beszámoló szerint tavaly 58 millió eurót osztottak ki a névtelen bankkártyákra, egy másik programba pedig a hírek szerint Soros György is befizetett 500 millió dollárt. „Ez csak a jéghegy csúcsa, valószínű, hogy a töredékét látjuk annak a pénznek, ami valójában a migránskártyákra érkezik” – fogalmazott. 

Emlékeztetett: az elmúlt években Magyarországon keresztül is érkeztek olyan terroristák Európába, akik migránsnak mondták magukat, és terrorcselekményeket követtek el. Ennek a veszélye most is fennáll, a balkáni útvonalon jelenleg is 70 ezer migráns vándorol Európa, illetve Magyarország felé – mondta. Hozzátette: valamennyien Görögország felől érkeznek, ahol az ENSZ és „bizonyos Soros-szervezetek” támogatásával folyó úgynevezett migránskártya-programban megkapják a pénzzel feltöltött bankkártyákat. „Köztük most is lehetnek, és minden bizonnyal vannak is terroristák, a migránskártyákból hozzájuk is kerülhet, ami óriási biztonsági kockázatot jelent” – hangsúlyozta.  

Halász János közölte: az ENSZ-hez és az Európai Bizottsághoz intézett kérdéseikre eddig nem kaptak választ, így pontosan azt sem lehet tudni, hogy hányféle migránskártya létezik, és azokra eddig mennyi pénzt utaltak már át. „Továbbra is várjuk a válaszokat az Európai Bizottság elnökétől, hogy az európai adófizetők pénzéből mennyit költenek erre, hányan kapnak ilyen bankkártyát, és hogyan ellenőrzik a kártyán lévő pénz felhasználását” – fogalmazott a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kiss.istvan770
2018. november 25. 03:09
Gorge Soros sok médiában, több verzióban előadott tervében egy álandó, közös részlet volt: Az EU tagállamai vegyenek fel hitelt a migráció támogatására. Ezt több tagálam, többek közt a V4-ek is elfogahatatlan őrültségnek találták. Erős a gyanúm, hogy az EU vezetői a tagállamok felhatalmazása nélkül, hitelt vettek fel az EU terhére és ebből finanszírozzák a migráns kártyákat. Ha igaz a feltételezésem, akkor a kőzép európai államok felvétele óta ez a legnagyobb köztörvényes bűncselekmény az EU-ban. A teherautóval elkövetett terrortámadások elleni intézkedések óta csak késes terrortámdások voltak. Most az EU köztörvényes vezetői, nyomon kővethetetlen robbanóanyag és fegyver beszerzést finanszíroznak az adófizetök pénzéből.
Newman
2018. november 24. 14:28
Az európai unió, és brüsszel az emberkereskedelem KÖZPONTJA! Csak hordják be a rabszolgákat, mint régen! Az európai munkabéreket fogják letörni velük, lecserélve, kényszerítve az őslakosokat! Ott ahol hagyják! És ezt hívják liberális demokráciának. A káosz, a gyengítés, egy örökös függő viszony kikényszerítése a CÉLJUK A KÖVETKEZŐ EZER ÉVRE! Régóta így csinálják, ebből élnek KEVESEK NAGYON JÓL, SOKAK KÁRÁRA!
fakocka
2018. november 24. 14:19
Ezek ott a fidesznél egymással versenyeznek, ki mond nagyobb baromságot......... Az ex SZDSZ-es nagyon jól áll.
popzene
2018. november 24. 14:17
A Magyarországon befogadott menekültek talán nem kapnak segélyt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!