A tévedés reménye – Válasz György Péternek

„Ha jól hallottam, Tamás Gáspár Miklós a Klubrádióban azt nyilatkozta, hogy mondandójának semmi köze sem volt az oktatáshoz. De hát hogyne lett volna: gondolatmenetének kiindulópontja »a pedagógusmozgalomban aktív, haladó szellemű magyartanárnő« számára unszimpatikus megnyilatkozása, amit kicsivel később már szimplán »oktatási reformdumaként« emleget, s rögtön fel is fejt: mindez egyszerűen »a válság defenzív dicsőítése: legyünk barbárok«. Akárhogy nézem, inkriminált írásában Orbán János Dénes is erről az »oktatási reformdumáról« fejti ki a véleményét.

György Péter hiányolja írásomból a finomságot, de ugyanezt egyáltalán nem hiányolja Tamás Gáspár Miklóséból (OJD-t ebből a szempontból talán inkább hagyjuk is). Azt gondolom, hogy azokat a magyartanárokat, akik azon igyekeznek – lábjegyzet: totális oktatáspolitikai ellenszélben – hogy úgy tanítsák az irodalmat, hogy az minél hozzáférhetőbbé váljon hosszabb távon (is) a diákok számára, s napról napra azon igyekeznek, hogy a kultúrtradicionalista, merev, kényszerolvastatás-alapú irodalomtanítást valami olyan modellel váltsák fel, ami ahhoz segíti hozzá a diákokat, hogy ideális esetben minél többen és minél felszabadultabb módon az élvezői legyenek majd a minőségi kulturális kínálatnak – tehát őket a barbárság szekértolóinak beállítani minden, csak nem finom eszmefuttatás.

Azt készséggel elismerem, hogy Tamás Gáspár Miklós nemcsak az oktatásról beszélt, ám vízióját az új barbárság térnyeréséről mégis egy oktatási modell vélt silányságának sorvezetőjével húzza fel.”