Drámainak látom a jövőt

2018. november 17. 16:54

Orbán egy normális demokráciában napok alatt megbukna a pökhendiségével.

2018. november 17. 16:54
Pető Iván

„Kívülről okosabb az ember: mit kellene csinálnia az ellenzéknek?

Orbán egy normális demokráciában napok alatt megbukna a pökhendiségével. Csak a focimeccsekre röpködése elegendő lenne ahhoz, hogy ne maradhasson talpon. Ehhez képest szemrebbenés nélkül közli, hogy ez így volt és így is marad – a népszerűsége pedig nem csökken. Ilyen körülmények között nagyon nehéz dolga van az ellenzéknek. Lehet csodafegyverként az összefogásban hinni, de a demokrácia természetéből az következne, hogy a sokféle politikai nézetet külön induló pártok jelenítsék meg.

Az ellenzék összefogása nélkül legyőzhető a Fidesz?

A baj az, hogy az átírt választójogi törvény miatt technikailag nem nagyon van más mód, csak az összefogás. Ennek megvalósulását azonban elképzelhetetlennek tartom olyan pártok között, amelyek – finoman szólva – nem kedvelik egymást. Ha netán mégis létrejönne legalább a demokrácia elkötelezettjeinek összefogása, a mai felállásban az ellenzék akkor se lenne képes működőképes kormányt alakítani. A Fidesz összeomlása tudna új helyzetet kitermelni.

A Fidesz összeomlása nem a gazdaság összeomlásának lenne a következménye?

Vagy egy radikális politikai megrázkódtatásnak. Ezért látom drámainak a jövőt.

Nincs pozitív forgatókönyve?

A leginkább kézben tartott diktatúrák is kipukkannak valahogy. Addig is folyton jelezni kell, hogy nem tetszik, ami az országban zajlik. Minden egyes tiltakozásnak, aláírásgyűjtésnek és demonstrációnak van értelme.”

Összesen 252 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2018. november 20. 11:48
Nyugodjon meg kedves Iván, önöknek ebben az idősíkban esélyük sem lesz demokratikus módon hatalomra kerülni.
tobi
2018. november 20. 10:47
Ivánka, ne aggódj a jövőért! Neked a múltad is szégyenletes, a jövő pedig nem a tied!
tobi
2018. november 20. 10:47
Ivánka, ne aggódj a jövőért! Neked a múltad is szégyenletes, a jövő pedig nem a tied!
tobi
2018. november 20. 10:46
Ivánka, ne aggódj a jövőért! Neked a múltad is szégyenletes, a jövő pedig nem a tied!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!