Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Trójai faló az igazságszolgáltatásban

2018. november 10. 15:27

Egyetlen reményünk az lehet, hogy a bírói szervezeti indentitás eddig is ellenállónak bizonyult minden politikai machinációs szándékkal szemben.

2018. november 10. 15:27
Schiffer András
Schiffer András
HVG

„Valamennyi bírósági vezetőnél feltételként írtuk volna elő a legalább három éve fennálló bírói megbízatást. Most viszont a miniszter bírósági vezetőnek nevezhet ki leköszönő hivatalnokokat is. Komoly politikai összeférhetetlenségi szabályokat fogalmaztunk meg a közigazgatási bírákra: nem csak azok estek volna ki a rostán, akik öt éven belül képviselők voltak, de azok is, akik jelöltként indultak, párttisztségviselők, állami vezetők, miniszteri biztosok, az Országgyűlés által megválasztott vagy a miniszterelnök, a köztársasági elnök által kinevezett közjogi tisztségviselők voltak. A törvénytervezet most tágra nyitja a kaput a közigazgatási bírói pályára a politikai kinevezett tisztviselők előtt is. Előírtuk volna, hogy a központi honlapon a pályázatok kiírásával egyidejűleg közzé kell tenni a pályázati kiírást és a pályázati és vizsgakövetelményeket, továbbá az elbírálást követően a kinevezésre javasolt pályázatát, a meghallgatási jegyzőkönyvet, a pályázati bírálatot, valamint az érintett hozzájárulása esetén a kinevezésre nem javasolt pályázónál ugyanezeket a dokumentumokat.

A tervezet a pályázati eljárás transzparenciájára érdemi rendelkezéseket nem tartalmaz. A közigazgatási bíróságok regionálisan jönnek létre, ugyanakkor ez azzal jár, hogy számos emberközeli hatósági ügyben is nagyon sokat kell utazni bírói jogvédelemért. Nem utolsósorban, a növekvő távolságok a jelenlegi, tapasztalt közigazgatási bírák közül is sokakat kiszórhatnak, egyszerűen egzisztenciális okokból. Ezért kezdeményeztük, hogy a megyeszékhelyeken jöjjenek létre ítélkezési pontok, ahol első fokon tárgyalhatják közigazgatási bírák a magánszemélyek és kkv-k kisebb értékű adó- és bírságügyeit, gyámügyeket, a szociális támogatásokkal és tb-ellátásokkal összefüggő ügyeket, valamint a lakáscélú ingatlanokkal kapcsolatos építési ügyeket. A törvénytervezet egyelőre süket ezekre a szempontokra.

A helyzet tehát a harmadik hatalmi ág intaktságát illetően jelen pillanatban súlyosabb, mint az elmúlt évek vészharang-kongatásainál bármikor. Egyetlen reményünk az lehet, hogy a bírói szervezeti indentitás eddig is ellenállónak bizonyult minden politikai machinációs szándékkal szemben.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vermacska
2018. november 15. 14:20
Na de ki választja ki a nem közigazgatási bírókat? Vagy oda csak születni lehet?
Mutimi
2018. november 12. 22:19
Hogy ne legyen félreérthető: a garanciális elemek nagyon fontosak. A problémám azzal van, hogy ebben a konstrukcióban olyan igények merülnek fel, amelyek a másikban nem. Példának okáért bármely szakvizsgázott jogászból lehet bíró most is korábbi munkájuktól függetlenül, hiszen egységes szakvizsga van. Erre a különbségtételre semmilyen indok nincs.
Phötön
2018. november 12. 22:09
És a falónak Schiffer a fafasza.
Mutimi
2018. november 12. 22:02
Ugyanazok a garanciák, mint a mostani felépítésben. Nem az elenyészőn van a hangsúly, hanem a hipotetikus talán-mi-lesz-akkor-ha megközelítésen. A csekély számú politikai ügy úgy kerül ide, hogy kifejezetten azt dobják a közbeszédbe, mintha a közig bíráskodás politikai ügyekben történő döntésekről szólna. Olyan emberi faktort akarsz kiiktatni, ami minden emberi döntésben benne lehet. Most is, a jövőben is. De itt indok, máshol nem az. A mostani rendszerrel szemben sem. Akkor legyünk következetesek: minden bíró pályázzon újra, a Schiffer-féle metódus szerint? Hisz az indok ugyanaz lenne. Egyébként gyakorlatilag kétfokú lesz a bírósági felülvizsgálat is, éppúgy, mint most. A kétfokú közig döntéshozatal után. Az az egyik, a legfontosabb garancia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!